B2B és B2C helyett jön a H2H

A cég renoméja fontosabb, mint valaha, a termék helyett egyre inkább az emberre kell koncentrálni - mondták a Cégvezetői Csúcs 2017 konferencia előadói. A negatív vélemények nemcsak a fogyasztói oldalon gyengítik egy vállalkozás pozícióját, de a munkaerővonzó erejét is elveszik. Ez pedig komoly gond, hiszen amúgy is munkaerőhiány van Magyarországon.

A mai világban a termékközpontú vállalkozásszervezés már elavultnak érződik. A fogyasztóknak nem termékekre van szükségük, hanem megoldásokra. Vagyis a tömegtermékek és egyen-szolgáltatások helyett, amik a "mindenkinek jó lesz ugyanaz", vagyis a "one size fits all" elvével készültek, személyre szabott ajánlatokat szeretnének. Erősen szegmentálódik tehát a piac, fejtegette Kováts Péter, az Invitech Solutions középvállalati igazgatója a Piac & Profit által rendezett Cégvezetők Csúcstalálkozóján.

Kováts Péter előad a Cégvezetők Csúcstalálkozóján
Kép:PP

Ennek megfelelően az okos cégeknek is változtatnia kell: a produktum helyett inkább önmagát, mint megoldást kínáló brandet érdemes értékesíteni. Ebben a közegben elengedhetetlen, hogy a cégvezetők megfogalmazzák, milyen a fogyasztójuk ("buyer persona"), és hogy pontosan tudják, milyen "az ügyfél életciklusa", mondta Kováts. Az üzleti szakirodalom ezért már arról beszél, hogy lejár a B2B vagy a B2C kora, s beköszönt a H2H, vagyis human-to-human korszaka.

A buyer persona meghódítása
Egy buyer persona (az elképzelt, ideális vásárló) megalkotásával könnyen megérthetjük, hogy kik lesznek a fő olvasóink, és ők mire keresik a választ. Itt olvashat erről részletesebben.
Cégmárka, cégérzés

"Inkább kevés munkatársnak adjunk sok fizetést, mint fordítva", foglalta össze munkaerő politikáját Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezető igazgatója a konferencián. A logisztikai cég vezetője szerint egy munkahelynél is az számít, ami az élet más terén, hogy "milyen sztorikkal gyarapodik a munkavállaló", A céggel kapcsolatos pozitív érzelmek kialakítása a cél, nemcsak a fogyasztók, hanem a munkavállalók esetében is.

Az egyik neves kiskereskedelmi láncnál például azt gondolta a vezetőség, hogy a szolgáltatás erős, nincs szükség a szolgáltatói vagy munkáltatói márka erősítésére. De a logisztikai szakemberek közvélemény-kutatásánál kiderült, hogy nem szívesen mennének ehhez az áruházlánchoz dolgozni, mert kevés a bér, túl sok a munka és a túlóra, s nem kedvesek a főnökök.

Ha nemcsak a (potenciális) munkavállalók körében rossz egy cég megítélése, hanem a fogyasztóknál is rossz a renoméja, célszerű "beismerő kampányt" folytatni. Egy hazai összeszerelő üzem például azután sem tudott könnyen munkaerőt toborozni, hogy elmozdította az éveken át felettébb népszerűtlen, autoriter menedzsert, aki kellemetlenül bánt a gyári munkásokkal. Mert eddigre már rossz híre ment a cégnek. Miután felvállalták, hogy eddig helytelen volt a menedzsment hozzáállása, de most már minden másképp van, a negatív kommentek is eltűntek a cég közösségi médiás felületéről. Más esetekben is érdemes hasonlóképp kivenni a szelet az ellenérzések viharából - tanácsolta a szakember.

Oszkó: a megújulás a legfontosabb a versenyképességhez
Az innováció mindig rombol is, a felgyorsult evolúció pedig azt jelenti, hogy lesznek nagy nyertesek – akik képesek alkalmazkodni – és nagy vesztesek – akik képtelenek rá. Ez ma minden másnál fontosabb a cégek túlélése szempontjából is – mondta Oszkó Péter a Piac & Profit Cégvezetők Csúcstalálkozója 2017 konferenciáján.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo