Balatoni riadólánc: egy kiadó szobát sem talált a NAV

Sok szabálytalansággal, mulasztással találkoznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az önkormányzatok adóellenőrei a Balaton parti szállásadók körében végrehajtott közös ellenőrzéseik során. Az eddigi ellenőrzések kétharmada tárt fel valamilyen szabálytalanságot, illetve hiányosságot.

A NAV operatív ellenőrei az illetékes önkormányzatok kurtaxa (napi idegenforgalmi adó) ellenőrei egymást segítve végzik az ellenőrzéseket a szállásadók körében. A  közös revizori fellépéstől a szektor önadózási hajlandóságának javulását várják a hatóságok. Az alapvető célja, az adóbevételek növelése, mind az idegen forgalmi adó, mind pedig az személyi jövedelemadó (SZJA) és egyéb adónemek tekintetében - közölte a NAV Somogy Megyei Adóigazgatósága, mely szerint a mulasztók több százezres bírságra számíthatnak.


Pont nem volt szabad szoba a revizoroknak a Balatonnál

Az önkormányzati adóellenőrök a kurtaxa alapját ellenőrzik (vendégkönyv, vendégek meghallgatása), az adóellenőrök pedig összevetik az idegenforgalmi adó (IFA) ellenőrök által feltárt adatokat a nyilvántartásokkal, a kiállított bizonylatokkal, vagy jegyzőkönyvbe rögzítik a feltárt adatokat és beidézik a szolgáltatót a szükséges nyilvántartásokkal és bizonylatokkal. A NAV revizorai a szállásadóknál próbaszolgáltatást is végeznek, azaz kibérelhetik a kínált szobákat. Ez utóbbi kapcsán a NAV arról tájékoztatott: az érintett településeken a szállásadók együttműködőek voltak, ám az ellenőrzés hírére délutánra már egy kiadó szobát sem találtak a revizorok.

Észak Magyarországon a dinnyéseket vették elő

A nyári ellenőrzéssorozat keretében az üdülőhelyek, strandok, fesztiválok és szabadtéri rendezvények mellett a régió sajátosságainak figyelembevételével kockázatosnak minősülő adózói, tevékenységi körökre is kiterjeszti a fokozott ellenőrzéseket a NAV. A revizorokra számíthatnak a piacokon, közterületeken és a fő közlekedési útvonalak mentén zöldséget, gyümölcsöt, illetve egyéb mezőgazdasági termékeket árusítók. A tapasztalatok szerint ugyanis az árusok jelentős része nem őstermelő, valójában nem saját gazdaságban előállított, hanem továbbértékesítési céllal vásárolt árut kínál eladásra.

Az adóellenőrök és a pénzügyőrök a szakhatóságokkal együttműködve arra koncentrálnak, hogy kiszűrjék az őstermelőket megillető kedvezményes adózási móddal visszaélő kereskedőket. A helyszíni vizsgálatok elsődlegesen a számlaadásra irányulnak, a próbavásárlást követheti az áru eredetének ellenőrzése, az értékesített termékek előállításához szükséges földterület, termelőeszközök feltérképezése. Indokolt esetben pedig a tényleges adófizetési kötelezettség megállapítása érdekében utólagos adóellenőrzést rendel el az adóhatóság.

A NAV ellenőrei fokozott figyelmet fordítanak még a fémkereskedésekre, valamint a szerencsejáték-üzemeltetőkre is.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo