Beregszászon is várják a magyar vállalkozókat

A Kárpát Régió Üzleti Hálózat sikeres működésének köszönhetően a kormány bővíti az irodahálózatot, amelynek eredményeként újabb iroda nyílt meg Beregszászon. Ezzel a Kárpát-medencében tizenkét, Kárpátalján belül pedig két üzletfejlesztési iroda támogatja a magyar vállalkozókat külpiaci kapcsolataik élénkítésében.

Megnyílt a beregszászi iroda is – Kép: cbrnet.eu

Az ünnepélyes irodamegnyitón Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a térségben működő irodák a keleti nyitás politikájában is fontos szerepet játszhatnak. Kárpátalján az ungvári mellett a most megnyíló beregszászi iroda is készen áll arra, hogy a magyar vállalkozók tevékenységét kereskedelemfejlesztési programokkal, cégalapításhoz szükséges segítségnyújtással, külgazdasági, adózási és jogi tanácsadással, illetve a különböző pályázati, közbeszerzési, privatizációs és egyéb befektetési lehetőségek felkutatásával segítse.

A hálózat létrehozásának szükségét bizonyítja az a csaknem háromezer üzleti partnerkeresési felkérés, illetve a közreműködés számos cégalapításban és közel 150 üzletkötésben, amelyet a működés első évében könyvelhetett el a hálózat eddig működő 11 irodája. Az elmúlt időszakban a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a területi kamarákkal közösen közel ötven olyan rendezvénnyel segítették a vállalkozók üzletkötési lehetőségeit és tájékozódását, mint a magyarországi nagyvárosokban tartott Országjárás programsorozat. Jelentős eredménynek számít továbbá a Kárpát Régió Fiatal Vállalkozói Program elindítása, amelynek célja, hogy a határon túli magyar fiatalok a szülőföldjükön megmaradva életképes és prosperáló vállalkozásokat indítsanak és működtessenek.

Az ünnepélyes irodamegnyitón bemutatták az első határon túli falugazdászt, akinek elsődleges feladata a szaktanácsadás elérhetőségének növelése lesz a helyi gazdálkodók körében. A határon túli falugazdász-hálózatot a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. együttműködésében épül ki, hogy a falugazdászokon keresztül a körzetben lakó gazdák hozzájuthassanak olyan segítséghez, ami a mezőgazdasági termeléshez nélkülözhetetlen.

Üzlet a Kárpát-medencében – Piacbővítés magyarul
Hogyan készítsünk üzleti tervet? Hogyan legyünk befektetőképesek? Hogyan tudjuk motiválni munkatársainkat? Hogyan tárgyaljunk egy másik ország képviselőjével? Miért fontos a konkurenciaelemzés? Milyen a jó honlap?

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo