Bérkompenzáció turisztikai cégeknek

A szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás ágazatokban is megtéríti az állam a minimálbér és a garantált bérminimum 2013. évi emelésének első félévi munkáltatói költségeit. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből azonban kiderült, hogy a béremelést januárban kell végrehajtani, de csak márciusban jelenik meg a kormányrendelet, amely alapján a kompenzáció majd kérhető.

Az idén - a 2012 decemberi megállapodásnak megfelelően - a minimálbér 5,4 százalékkal, 98 000 forintra, míg a kötelező bérminimum 5,6 százalékkal, 114.000 forintra emelkedett. Azokban az ágazatokban, amelyekben jellemzően magas a minimálbéren, illetve a garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya – és ezáltal különösen érzékenyek

ezek emelésére – a kormány az első félévben költségvetési támogatást biztosít a bérköltség-növekedés ellentételezésére. Ezen ágazatok közé tartozik a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás is - emlékeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye.

Márciusban jelenik meg a rendelet

A főtevékenységük szerint a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás ágazatba sorolt vállalkozások teljes köre élhet tehát a kompenzációs lehetőséggel. A szükséges törvénymódosítást követően várhatóan márciusban jelenik meg az a kormányrendelet, amely alapján a vállalkozások benyújthatják támogatási kérelmeiket a munkaügyi központokhoz a munkavállalókat érintő minimálbér- és a garantált bérminimum-emelés 2013. első félévi költségeinek megtérítésére.

Ez sem a kitörés éve lesz
A bérkompenzáció idén a versenyszférában 64 milliárd, a közszférában pedig 87 milliárd forintból valósul meg. A nehéz helyzetben lévő ágazatok egy összegben kaphatnak minimálbér-támogatást. Harmincezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma ebben az évben.
Az NGM témában kiadott közleményében ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a megemelt minimálbért, illetve garantált bérminimumot ezekben az ágazatokban is biztosítani kell már január 1-től, azonban az emelés féléves költségeit az állam kérelem alapján várhatóan egy összegben megtéríti. A támogatás csak a megjelölt célra használható fel, és azzal az első félévet követően el kell számolni.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo