Bérlet nem, de Erzsébet-utalvány a szülési szabadság alatt is jár

A szülési szabadság alatt is járhatnak bizonyos béren kívüli juttatások - derül ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság által közzétett jogesetből. A szabadságot ugyanis a Munka Törvénykönyve szerint munkában töltött időnek kell tekinteni.

Kép: Pixabay

A kérelmező azzal a panasszal fordult a hatósághoz, hogy álláspontja szerint a munkáltatója – azzal, hogy a szülési szabadság időtartamára nem részesítette cafeteria juttatásban – megsértette vele szemben az egyenlő bánásmód követelményét anyaságával összefüggésben - olvasható a hatóság honlapján. A kérelmező becsatolta többek között a munkaszerződését, anyaságát igazoló okiratot, valamint a munkáltató cafeteria-szabályzatát - olvasható a hatóság honlapján közzétett jogi esetben.

A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Új Mt.) 127. § (5) bekezdése kimondja, hogy a szülési szabadság tartamát a kifejezetten munkavégzéshez kapcsolódó jogosultságot kivéve, munkában töltött időnek kell tekinteni, ez az egyenlő bánásmód elvének egy speciális érvényesülési esete, amely szerint nem lehet megkülönböztetni a szülési szabadságon lévő munkavállalót más, összehasonlítható helyzetben lévő munkavállalóktól, kivéve a kifejezetten munkavégzéshez kapcsolódó jogosultságok tekintetében.(Az ilyen esetek elkerülésének érdekében fontos tisztáznunk mik a munkáltató jogai és kötelességei egy állapotos munkavállaló kapcsán!)

Így például a szülési szabadságon lévő munkavállaló számára nem kell biztosítani a kifejezetten munkába járáshoz kapcsolódó helyi bérletet, de például az Erzsébet-utalványt már igen.  A hatóság értesítette a munkáltatót az eljárás megindításáról, egyúttal tájékoztatta a vonatkozó főbb jogszabályi rendelkezésekről és felhívta figyelmét az egyezségkötés lehetőségére.

Ezt követően a felek egyezséget kötöttek, melyben a munkáltató vállalta, hogy tizenöt napon belül megtéríti a kérelmező részére a szülési szabadsága idejére járó béren kívüli juttatás összegét, kérelmező pedig kijelentette, hogy ezen felül a munkáltatóval szemben további követelése, igénye nincs. A felek közös kérelmére a hatóság az egyezséget határozatával jóváhagyta.

Nem érdemes spórolni a kisgyerekes munkavállalón
Minden vállalkozásban adódhatnak nehézségek, a gazdasági válság évei alaposan megtépázták a gazdaság minden egyes szektorát. Az addig stabilan működő kisvállalkozások mind több és több munkavállalójukat voltak kénytelen elbocsájtani, vagy kiszervezni alvállalkozónak. Bizonyos esetekben azonban oda kell figyelni, mert kisgyermekes anyukák foglalkoztatásának kiszervezése a bíróság előtt kellemetlen döntések alapja lehet.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo