Beruházásra készül minden második kisvállalkozás

Az erről szóló felmérés szerint a következő 12 hónapban a beruházástól tartózkodó vállalatok számára a legnagyobb akadályt egy ingadozó piaci helyzet, illetve a válaszadók harmadánál a forráshiány jelenti.

A hazai mikrovállalkozások harmada, a kisvállalkozások több mint fele tervez beruházást a következő egy évben - derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. országos, reprezentatív kutatásából, amelyet 500 vállalkozás  megkérdezésével készítettek el. A garanciacég közleménye szerint a következő egy évben a legkisebb cégek 14 százaléka gondolkodik hitelfelvételen, míg a kisvállalatok 31 százaléka akar kölcsönt felvenni. Az elmúlt két évben a mikrovállalkozások 11 százaléka, a középvállalatoknak pedig 26 százaléka vett igénybe intézményi kezességvállalást a hitelfelvételeik során.

Jó hír a kkv-knak: várhatóan emelik a nullás hitel keretét
A pályázói igényekre reagálva várhatóan ismét emelik a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célzó hitelprogram, azaz a nullás hitelként is ismert konstrukció keretét.
A felmérés szerint a következő 12 hónapban a beruházástól tartózkodó vállalatok számára a legnagyobb akadályt egy ingadozó piaci helyzet, illetve a válaszadók harmadánál a forráshiány jelenti. A legkisebb cégek saját növekedésük szempontjából a pénzügyi stabilitást, a kiszámítható gazdasági környezetet, illetve a hatékony kormányzati tevékenységet tartják a legfontosabb tényezőknek, sikereik szempontjából legkevésbé fontosnak a nemzetközi befektetői bizalom alakulását ítélik.

"Az elmúlt két évben a hitelfelvételhez kezességvállalást igénybe vevő mikro- és kisvállalatoknak csupán kevesebb, mint negyede gondolta úgy, hogy enélkül is biztosan hozzájutott volna a kiválasztott finanszírozási  formához" - idézi a közlemény Búza Évát, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatóját. A vezérigazgató kiemelte: a növekvő finanszírozási igények kielégítésére, a vállalkozások hitelezésének megkönnyítése érdekében a társaság a közelmúltban az egy vállalkozásra jutó kezességvállalási korlátot 150 millió forintról 250 millió forintra emelte fel.

 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo