Beszállítóknak szervezett fórumot a HITA és az Opel

Összesen 47 cég vett részt a HITA Beszállítói osztálya és Nyugat-dunántúli Regionális Képviselete, valamint az Opel Szentgotthárd Kft. által szervezett meghívásos beszállítói fórumon a szentgotthárdi gyárban.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és az Opel Szentgotthárd 2011-ben közös beszállító fejlesztési programot indított, melynek keretében az említett évben 30 magyar vállalkozás került kapcsolatba a General Motors-szal. Idén nemcsak a motorba közvetlenül beépülő termékeket gyártók kaptak meghívást, hanem a csomagolással, logisztikával foglalkozó, munkavédelmi ruhákat és kesztyűket gyártó, tisztító, valamint megmunkáló gépsorok kopó alkatrészeit előállító vállalkozások is képviseltették magukat a beszállítói napon.

A cégeket Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere, majd Mákos Csaba, az Opel Szentgotthárd működtetési igazgatója üdvözölte. Ezt követően Kokas Tamás, a HITA osztályvezetője mutatta be a Hivatal beszállítói programját. Végezetül, a GM beszerzési osztályának képviselője ismertette a vállalat beszállítókkal szembeni elvárásait.

Az üzletember-találkozó során a cégek termék- és szolgáltatás specifikus beszerzőknek mutathatták be tevékenységüket, így minden cég az ágazatának megfelelő szakemberrel tárgyalhatott. A fórum az információcserét követően gyárlátogatással zárult, mely során a résztvevők megtekinthették azokat az alkatrészeket, eljárásokat, amelyek beszállításában a későbbiek folyamán részt vehetnek. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal tervei között szerepel további járműipari beszállítói fórumok szervezése, illetve vevői auditok előkészítése a GM globális beszerzési programjának keretében.

Autóipari beszállítókat mutatott be a HITA

A Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) együttműködési megállapodásának keretében november 20-án került megrendezésre a hagyományos őszi autóipari beszállítói fórum a HUNGEXPO Kerámia termében. A rangos eseményre a Magyar SUZUKI Zrt., továbbá nyolc Magyarországon működő multinacionális, elsőkörös autóipari beszállító delegálta beszerzőit.

Nemzetközi porondra vinne magyar cégeket a Tesco

Huszonkét hazai kis és közepes vállalkozás mutatkozhatott be azon az export fórumon, melyen a Tesco Group nemzetközi beszerző csapata, illetve a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szakértői is részt vettek. A fórum célja az volt, hogy olyan magyar cégeket találjanak, akik a jövőben a Tesco globális beszállítóivá válhatnak majd.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo