Bünti helyett visszadob a startmezőre a NAV

Jövőre elindulhat az adóhatóság úgynevezett támogató eljárása, amelynek célja a hibázó adózók szakmai támogatása a szankcionálás helyett. A nemzetgazdasági tárca közleményében azt írta: ha az Országgyűlés kedden elfogadja a kormány bürokráciacsökkentő csomagját, elindulhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) támogató eljárása, az Európai Unióban is példaértékű szolgáltatás.

Kép: Pixabay

A támogató eljárásban részt vevőknek a NAV azonnal segít, ha kockázatot észlel, az eljárás lényege, hogy az adóhatóság nem ellenőriz, nem szankcionál, hanem önellenőrzést javasol, és ha szükséges, közvetlen szakmai támogatást nyújt a hibák, hiányosság kiküszöböléséért. Ez gyakorlatilag egy az ügyfélre specializált személyes adószakmai tanácsadás, amellett, hogy az adóhivatali segítségnyújtás a már bevallással lezárt, korábbi időszak hibáinak javítását, hiányosságainak pótlását is érinti.

Az adótörvények számos kedvező változást hoznak a kisvállalkozások életében!

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a revizorok munkáját úgynevezett célzott kiválasztás segíti, amelyben a kockázatelemzők megvizsgálják a NAV adatbázisában meglévő adatokat. Így például a benyújtott bevallásokat, adatszolgáltatásokat, az esetleges ellenőrzési tapasztalatokat, továbbá a nyilvánosan elérhető és a más hatóságtól, adózótól származó adatokat, amelyeket az adóhivatal szakemberei az online pénztárgépekből és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerből származó valós idejű adatokkal is kiegészítenek.

A kiértékelést követően indulhat a támogató eljárás, amelynek keretében rendezett jogsértések miatt semmilyen szankciót nem szabhat ki a NAV, a rendszeres és üzletszerű adóelkerülés és adócsalás kivételével – olvasható a minisztérium közleményében.

Ha az irat a könyvelőnél van, arról a NAV-nak is tudnia kell
A könyvelőirodát is be kell jelentenie az adózónak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), ha iratőrzési helyként funkcionál, ám csak akkor. Az Adótanácsadók egyesülete szerint ez indokolatlan adminisztrációs terhet jelent a kisvállalkozásoknak. A NAV szerint ez nem újdonság.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo