Csak az NHP lehelt életet a vállalati hitelekbe

Tavaly a negyedik negyedévben kismértékben tovább bővült a vállalati hitelállomány, éves összevetésben 2,4 százalékkal. A hitelprogramtól eltekintve a vállalati hitelállomány 4 százalékkal zsugorodott.

Kép: Pixabay

A bővülés elsősorban a jegybank növekedési hitelprogramján (nhp) belül megvalósuló hosszú lejáratú forinthiteleknek köszönhető. „A vállalati hitelezésben a növekedési programon kívül eső részt továbbra is a tartós állományleépülés és a szigorú hitelfeltételek jellemzik” - mondta Vonnák Balázs, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója. Az új forinthitel-szerződések közel felét az nhp keretében kötötték. A hitelprogramtól eltekintve a vállalati hitelállomány 4 százalékkal zsugorodott - derül ki az MNB elemzéséből.

A jegybaki elemzés szerint 2014 negyedik negyedévében a vállalati hitelállomány mintegy 108 milliárd forinttal emelkedett a tranzakciók hatására, összességében 2014 volt az első olyan év a válság kitörése óta, amelynek során a hitelfelvételek és törlesztések egyenlege pozitív volt. A tavalyi utolsó negyedévben 637 milliárd forint új hitelt helyeztek ki, amelynek nagyobbik részét a forinthitelek tették ki. Az új forinthitel-szerződések közel felét az nhp keretében kötötték, így a program kihasználtsága december végére megközelítette a 600 milliárd forintot. (További lendületet adhat a hitelezésnek a jegybank új, NHP+ nevezetű konstrukciója.)

A jegybank növekedési hitelprogramján kívüli kkv hitelezés a historikusan is alacsony szinten lévő hitelkamatok ellenére sem élénkült, a hitelpiac ezen részét továbbra is visszaeső állomány, míg az új folyósítások esetében szigorú hitelfeltételek, valamint rövid, többségében 2 éven belüli futamidők jellemzik. A tavalyi utolsó negyedévben a hitelezési felmérésben megkérdezett bankok csupán egyötöde enyhített a hitelfeltételeken, így a korábbi szigorításokat is figyelembe véve a feltételek szintje még túlzottan szigorúnak számít.

Olcsó pénz kell a cégeknek
A csökkenő hitelkamatok, az élénkülő belső kereslet és a vállalkozások forráshelyzetének némi romlása ellenére stagnálás tapasztalható a forrásbevonási kedv alakulásában, miközben a vállalatok finanszírozási helyzetre vonatkozó várakozásai a következő 12 hónapos időszakra kissé javultak.
A háztartások hitelezésében folytatódott a hitelállomány leépülése a negyedik negyedévben, azonban az újonnan kibocsátott háztartási hitelek volumene az előző év azonos időszakához képest érdemben bővült. A hitelezési felmérésre adott banki válaszok alapján a lakáscélú hitelek feltételeinek változatlansága mellett enyhültek a fogyasztási hitelek feltételei, azonban a következő fél évre előretekintve a bankok mind a lakáscélú, mind a fogyasztási hitelek feltételeinek szigorítását jelezték.

Vonnák Balázs elmondta: a forintosítást követően élénkülhet a bankok közötti verseny. Az elszámolást és forintosítást követően az ügyfeleknek 60 napjuk van arra, hogy felmondják a bankjukkal a hitelszerződést, a felmondást követően pedig 90 napon belül rendezni kell a tartozást. Megjegyezte: ha ez refinanszírozással valósul meg, akkor a fogyasztót nem terhelheti ezzel kapcsolatban semmilyen költség, így erőteljes verseny indulhat a jobb ügyfelekért, a hitelpiac újraelosztása kezdődhet el. Jelezte: a forintosított hitelek esetében meghatározott időközönként az ügyfél kedvezőbb konstrukcióra válthat.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo