Csak óvatosan az uniós forrásokkal

A Budapest Bank vállalati szakértői szerint az uniós források tömeges megnyílása jelentős növekedést hozhat az új beruházások terén, amely lehetőséget és veszélyt is jelenthet egyben a cégek jövőjére nézve.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Pixabay

"Kifejezetten sikeresnek tartottuk a jegybank hitelprogramját, hiszen már a kezdetektől képes volt megmozgatni a magyar kkv-k fantáziáját. Ezek a cégek korábban – elsősorban a válság hatására – jelentős mértékben visszafogták a fejlesztéseiket, gyakorlatilag az amortizációs szint alatt hajtottak végre beruházásokat, ami a hosszú távú versenyképességüket veszélyeztette” – mondta Takács Zoltán, a Budapest Bank vállalati értékesítési vezetője.

(A pályázatokat úgy várják már a kkv-k, mint a gyerek a karácsonyt.)

Idén az uniós források megnyílása új helyzetet teremt majd a fejlesztések finanszírozásában. „Arra számítunk, hogy a Széchenyi 2020 támogatási struktúrához igazodva a vállalkozások jelentős része végiggondolja majd a hosszú távú növekedési kilátásait, és az ehhez kapcsolódó fejlesztési terveit. Mivel bőségesen lesznek majd rendelkezésre álló források, ezért különösen fontos felhívnunk a cégek figyelmét, hogy legyenek megfontoltak, és olyan fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyek mögött valódi piaci igény áll, és amelyek hosszú távon működtethetőek.

A cégek javuló jövedelemtermelő képessége mellett saját forrásból, támogatott hitelekből és vissza nem térítendő támogatásokból megteremthető az a struktúra, amely a vállalkozások számára lehetővé teszi, hogy nagyobb lépésekkel haladjanak előre fejlesztési terveik megvalósításában.  „Fontos azonban ebben a helyzetben is szem előtt tartani, hogy egy nem kellően kiérlelt beruházás később jelentős üzemeltetési terhet róhat a vállalkozásra, és ez akár meg is törheti a cégek növekedési pályáját” – mondta Takács Zoltán.

Legyünk tisztában az alapokkal!

Az Európai Unió utólagosan finanszírozza a beruházásokat, amihez összeszedett projektekre, megfelelő önerőre és rengeteg adminisztrációra van szükség. A következő hét évben új lehetőségek nyílnak a hazai vállalkozásoknak, hogy vissza nem térítendő uniós pénzekhez jussanak. Azonban nem mindenkinek érdemes a brüsszeli kasszához járulnia.

„Az unió projekteket, beruházásokat finanszíroz, ráadásul azokat is csak utólag, tehát minden vállalkozásnak, akiknek van ötlete, a legfontosabb, hogy az ötlete legyen alaposan kidolgozva. tehát magát a projektet jól össze kell szedni, jól ki kell dolgozni és felmérni, hogy valóban szükség van-e erre az üzletmenethez” – mondta Essösy Zsombor a MAPI, Magyar Fejlesztési Iroda elnöke.

A másik, hogy az unió csak egy részét finanszírozza a projekteknek, tehát önerővel mindenképpen rendelkeznie kell a vállalkozónak. Essösy elmondása szerint nagyon sokszor abba a hibába esnek a vállalkozók, hogy beadják a pályázatot, megnyerik a támogatást és azután az önerőt nem tudják biztosítani. „Azt is szem előtt kell tartani, hogy ez az összeg nem csekély, általában 50-60-70 százaléka az önerő egy projektnek.” – hangsúlyozta a szakértő. Az utófinanszírozás miatt ráadásul a beruházás teljes összegét elő kell teremteni.

Sokan fejlesztenének pályázati pénzből – ha hallottak volna róla
Pénzügyi tanácsadóval a hátuk mögött szívesebben fejlesztenek és növekednek a hazai kisvállalkozások vezetői. A cégek életében kulcsszerepük lehet a külső pénzügyi tanácsadóknak, például ha nem várt esemény következik be.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo