Dolgozni máshol is lehet

A ősz eleji időszakot az üzleti életben gyakran „back to school” időszaknak nevezik, hiszen nem csak az iskolákban, de az üzleti életben is újraindul, visszaáll a normál kerékvágásba ilyenkor a munka. Ideje hát elgondolkozni, lehet-e valahogyan csökkenteni például ingatlanbérlési költségeinken, vagy egyáltalán vállalkozásunknak megfelelő (reprezentativitású, munkakörnyezetnek legalkalmasabb) térben dolgozunk-e.

Mikro- és kisvállalkozások esetében bevett gyakorlat egy külön lakás bérlése, irodává átalakítása, de a legkisebb (2-3 fős) vállalkozások gyakran, legalább a kezdeti időszakban otthoni munkában, esetleg különféle kávézókban való munkavégzésben gondolkodnak. Kevéssé ismert megoldás még a közösségi iroda, ahol a munkateret másokkal megosztva nyílik lehetőség dolgozni, miközben értékes új kapcsolatokra is szert lehet tenni. Egy irodának már alkalmas méretű, elhelyezkedésű lakás bérlése rezsivel együtt, de az átalakítás költségeit nem is számítva havonta 120-150 ezer forintot tesz ki. Ebben természetesen többen is dolgozhatnak, ugyanakkor nem elhanyagolható az az utánajárási költség, ami a saját bérleménnyel jár (számlák, javítások), illetve az iroda kialakítása is költségigényes.

Munkastílus mellett életstílus is a neonomádoké - Fotó: Fényes Gábor/PP Archív

Saját lakást home office-nak használni meglehetősen nagy rugalmasságot jelent, és kényelmes megoldásnak is tűnik. Ugyanakkor érdemes látni, hogy fontosabb ügyfelet otthon fogadni nem a legelegánsabb, irodának átrendezni költséges, de még akkor is nehezen elkerülhető, hogy látszódjon a lakáson a használat. Ez – legalább megérzés szinten – csökkentheti komolyan vehetőségünket az üzletfél szemében. Végül otthonról ki sem mozdulva dolgozni egész nap, lelkileg és a munka hatékonysága szempontjából is hátrányosan hat, és több energiát is fogyasztunk, semmiképp nem tekinthetünk el tehát bizonyos költségektől ez esetben sem. (Márpedig a kkv-k a minél olcsóbb irodákat keresik.)

A home office-ból sokan kimozdulnak kávézókba egy-egy találkozó, vagy megbeszélés erejéig, azonban üzleti tárgyalásra diszkréció szempontjából biztosan nem ideális. Az egész napos kávézóban való munkavégzés pedig szintén nem olcsó: a divatos amerikai típusú kávézókban az átlagos 700 forintos termék mellé egy óra internethasználatot biztosítanak, ami egy 8 órás munkanap esetében már 5-6 ezer forintot tesz ki fejenként.

Egy jól elhelyezett közösségi iroda a városközpontban található, könnyen elérhető, bárhonnan érkezzen is az ügyfél. Rendelkezik tárgyalókkal, alkalmas üzleti megbeszélések, workshopok, ötletelések, előadások befogadására, és az ember érzi, hogy a napi munkájának dedikálja az ott töltött időt. Reprezentatív, ugyanakkor otthonos, a szükséges irodai infrastruktúrát biztosítja, de nem kerül többe naponta nettó 3-4 ezer forintnál, ami havidíj esetén fajlagosan még kevesebbet jelent. Mindemelett pedig akár új ügyfelekkel való megismerkedésre, székhelyszolgáltatásra, tapasztalatcserére is lehetőséget ad.

Neonomádok: a hálózat csapdájában

A képen: Kaptár közösségi iroda

A neonomád szó a definíció szerint egy munkamódszert, illetve az ezt a munkamódszert követő társadalmi csoport tagját jelenti. Mivel azonban itt erős elkötelezettségről, a függetlenség alapvető életfeltétellé való előléptetéséről van szó, sok esetben inkább életformának, mint munkamódszernek tekinthető. Elfogadásához újfajta vezetői szemléletre is szükség van, de a működő módszer a cég és a munkavállaló érdekeinek is megfelel.

A neonomádok jellemzően szellemi szabadfoglalkozású szakmák képviselői, akik munkájukat nem fix helyen végzik, hanem kávézókban, éttermekben vagy más, általában nyilvános helyen dolgoznak, laptop és wifis internetkapcsolat segítségével. A munkamódszer elválaszthatatlanul függ a modern IKT eszközöktől, elsősorban a kommunikációs technológia legújabb vívmányaitól – erre utal a jelenség másik elnevezése, a digitális beduin. A San Francisco Chronicle cikke szerint ők az IT-munkások olyan új generációja, akik egy laptopot, drót nélküli internetkapcsolatot és egy kávézót irodává képesek változtatni.
A végnapjaikat élik a tradícionális irodák?
A Colliers International Y Generáció (az 1980-as évek eleje után született generáció) által preferált irodaterülettel és elrendezéssel foglalkozó tanulmánya szerint nincs erről szó. "A Colliers véleménye szerint, a következő 20 évben az irodaterületekkel kapcsolatos igény nem változik majd számottevően." – mondta Mazsaroff Kata, az ingatlan-tanácsadó cég magyarországi irodájának bérlőképviseleti vezetője. (Egyelőre a bérlőknek kedvez a hazai irodapiac.) Ez túlnyomó részben a munkavállalók irodaterülettel és annak elrendezésével kapcsolatban megváltozott igényének köszönhető, akik több közösségi területet és szellősebb elrendezést szeretnének. Ez az egy főre jutó megnövekedett irodaterület-igénnyel párosul, ami ellensúlyozza és kiegyenlíti a csökkenő népességnek és a rugalmas / irodán kívüli munkavégzésnek hatásait. "Nem gondoljuk, hogy a megváltozott bérlői igények és az irodákban dolgozók létszámának csökkenése összhatásában érzékelhető változás jelentene az irodaterület méretével kapcsolatos elvárásokban a következő 15-20 évre vetítve." – mondta Damian Harrington, a Colliers International kelet-európai piackutatási igazgatója. "Ami viszont már a jelenben is érzékelhető, és a jövőben is számítunk rá, az a bérelt irodaterület kialakításával kapcsolatos változások." – tette hozzá Mazsaroff Kata. "A megfelelő munkahely irodakialakítási stratégiája a jövőben egyre nagyobb hangsúlyt kap majd. Amikor egy modern cég új irodaterületet választ, az Y Generáció igényeit is figyelembe kell vennie.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo