Ebben a szakmában már a diákokat elhappolják a cégek

Hiába rendkívüli a bérezés, a IT-szektorban tevékenykedő cégek csak nehezen találnak megfelelő mennyiségű és tudású informatikai szakembert. Sok esetben a szakmát tanuló diákokra már egyetemi éveik alatt lecsapnak az élelmes munkáltatók. De a fiatalokat nem csak a fizetés motiválja.

Az informatikai ágazat folyamatos és lendületes fejlődése miatt a szakemberek iránti kereslet egyre csak nő. Két éve még tízezres nagyságrendű munkaerőhiányt mutattak ki a kutatások, mára ez a szám 22 ezerre emelkedett. Az IT szakmát tanuló fiatalokat igyekeznek minél előbb megtalálni a cégek, előfordul, hogy még a diplomaszerzést sem várják meg. (Persze nem csak ebben a szektorban nagy a baj.) És míg a legtöbb diákmunka esetében a nyári felélénkülés jellemző, a szakmai munkát végző fiatalokra szeptembertől mutatkozik a legnagyobb kereslet.

„Szeptemberben kb. 30-40 százalékkal nő a diákmunkaerő iránti igény. A legnagyobb hiányszakmák között található a fejlesztő, főként JAVA, .Net és PHP területeken. Időszakosan a mobilfejlesztők keresése kerül előtérbe, de a frontend, backend szakemberek is óriási népszerűségnek örvendenek. Naprakész tudással rendelkező, munkára vágyó főiskolás, egyetemista diákokból nincs hiány, akik egy rövid betanítási időszakot követően bátran munkába állíthatók. Az IT szektorban sok cég oldja így meg a munkaerőpótlást” – mondta el Baross Levente, a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke.

A cégek számára ez a megoldás költséghatékonysági szempontból is kedvező, a diákoknak pedig hatalmas lehetőség, hiszen elméleti tudásukat azonnal gyakorlatba ültethetik, elindítják szakmai karrierjüket, és építhetik kapcsolatrendszerüket. A hallgatók ugyan rugalmas munkaidőben dolgozhatnak, de arányaiban még így is közel olyan béreket zsebelhetnek be, mint egy „felnőtt” átlagfizetés, s még a tanulmányaikra is marad idejük.

„Informatikusként, fejlesztőként 1200-1800 forint között mozognak a diák órabérek, de sok esetben ez elérheti akár a 2300 forintot is. A fizetések kiemelkedőre rúghatnak akkor, ha valaki egy nemzetközi céghez megy dolgozni, kiváló idegennyelv tudással „– tájékoztatott a szakértő. „A fiatal munkaerő esetében azonban nagyon fontos a fizetésen felüli motiváció, legyen szó otthonról végezhető munkáról, előrelépési lehetőségekről vagy akár szakmai gyakorlatként igazolható tevékenységről. „

Az informatikushiány pótlása érdekében számos cég maga végez oktatást, vagy tart toborzást, esetleg előadásokat akár már középiskolásoknak, hogy ezzel is vonzóvá tegye számukra a szakmát. Mindenesetre, a piac jelenlegi és várható helyzete szerint az IT szakmát választóknak nem kell majd attól tartaniuk, miből vesznek kenyeret a boltban – sőt bátran gondolkodhatnak akár libamájban is. Ebben a szektorban ugyanis már bruttó 600-900 ezer körül alakulnak a bérek.

Már nem csak szezonban kellenek a kölcsönmelósok
A munkaerőhiány sokat lendített a munkaerő-kölcsönzési piacon is: tavaly csaknem 20 százalékkal, 125 ezer főre nőtt a kölcsönzött munkavállalók száma. Immár nem csupán a szezonális munkák során fellépő munkaerőigény kielégítésére, hanem a munkaerőhiány miatt kieső munkaerő pótlására is egyre gyakrabban a kölcsönzéshez folyamodnak a cégek.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo