Egy cég van a lakásában? Így rakhatja ki

Gyakori probléma, hogy a lakás megvásárlása után az új tulajdonos azzal szembesül, hogy az előző tulajdonostól egy, vagy akár több céget is „örökölt”, amelynek székhelye a lakásba került bejelentésre. Az ilyen cégek címére érkező számtalan levél által okozott kellemetlenségen túl, még az is előfordulhat, hogy az adóhatóság munkatársai kopognak be az új tulajdonoshoz a céget keresve. Mit tehetünk, ha az ingatlanba bejelentett cégek önként nem teszik át székhelyüket máshova?

Ingatlan vásárlás esetén célszerű már az adásvételi szerződésben nyilatkoztatni az eladót arról, hogy az ingatlan nem szolgál cég székhelyeként, illetve az eladó vállalja, hogy az oda bejelentkezett cégek székhelyét megszünteti. Abban az esetben, ha ez nem került rögzítésre az adásvételi szerződésben, és utóbb mégis észlejük, hogy cég bejelentett székhelye található az ingatlanunkban, akkor meg kell szüntetni a székhely használatát megengedő szerződést.

Kép:PP archív

A cég számára az ingatlan székhelyként való használatát a tulajdonostól származó engedély biztosítja, ami megjelenhet például bérleti szerződés, illetve a használatot ingyenesen vagy ellenszolgáltatásért megengedő más megállapodás formájában. A leggyakrabban előforduló eset, hogy az ingatlan tulajdonosa a saját cégét, esetleg rokonai, ismerősei cégét jelenti be az ingatlanba. Erre tekintettel ilyenkor általában térítésmentesen teszik lehetővé a cégnek a székhelyhasználatot. Az ilyen szívességi székhelyhasználatot lehetővé tevő megállapodást bármikor megszüntethetjük, mint az ingatlan új tulajdonosai.

Ha esetleg bérleti szerződés vagy más hasonló megállapodás engedi meg az ingatlan székhelyként való bejelentését, és erről az új tulajdonosnak tudomása van, akkor e szerződést kell felmondással megszüntetni.

Kinek küldjünk felszólítást?

Mielőtt hosszadalmasabb jogi útra terelné a dolgot, az új tulajdonosnak érdemes egy felszólító levelet küldeni a cég részére, amiben az említett módon közöljük, hogy az ingatlan székhelyként való használatához való hozzájárulást visszavonjuk, a székhelyhasználatra jogosító szerződést felmondjuk, és felszólítjuk, hogy a cég székhelyét helyezze át máshová.

Persze a felszólító levelet nem a cég székhelyének címére ildomos feladni, hiszen az pont az új tulajdonos lakásának címe, hanem az ügyvezető vagy a cégtulajdonos cégjegyzékbe bejegyzett, vagy általunk ismert saját lakcímére. Persze ezt akkor tudjuk megtenni, ha az ügyvezető címe nem azonos a cég székhelyével. Ha a két cím azonos, akkor kevésbé hivatalos út is megteszi, például küldhetjük a felszólítást a cég cégjegyzékben feltüntetett e-mail címére, vagy az ügyvezető, cégtulajdonos e-mail címére, ha ezt ismerjük.

Törvényességi felügyeleti eljárás

Ha a felszólításra sem költözik el a cég, vagy egyáltalán nem sikerül a céget, vagy a volt tulajdonost elérni, akkor a cég székhelye szerinti Cégbíróságnál törvényességi felügyeleti eljárást kell kezdeményezni a cég ellen. A kérelem lényege az kell legyen, hogy az ingatlan új tulajdonosaként a lakás székhelyként való használatát nem engedélyeztük a cégnek, illetve a korábbi székhelyhasználati engedélyt visszavontuk. Természetesen kérelmünket megfelelő dokumentumokkal alá kell támasztani, így különösen, mellékelni kell a tulajdonjogot igazoló tulajdoni lapot.

A törvényességi felügyeleti eljárás rosszabb esetben sajnos nagyon hosszú ideig is elhúzódhat, különösen, ha a cég tagjait, ügyvezetőjét nem lehet elérni, vagy nem hajlandóak együttműködni a Cégbírósággal. Azonban végül, ha a cég nem hajlandó módosítani a társasági szerződését és bejelenteni új székhelyet, az mindenképpen a cég törléséhez fog vezetni. Természetesen ennek elintézéséig új tulajdonosként semmiképpen sem vegyünk át a cégnek küldött levelet, és a cégtáblát, postaládára kiragasztott cégnevet is távolítsuk el.

Dr. Szabó Gergely ügyvéd Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo