Egymilliárdot nem tudtunk elnyaralni

Valamivel több mint egymilliárd forint maradt a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a 2014-es befizetésekből, amelyek felhasználási határideje május 31-én járt le - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók csütörtöki tájékoztatásából.

Az OTP SZÉP-kártya egyenlegek 98,7 százalékát sikeresen felhasználták a kártyabirtokosok, májusban több mint 1,3 milliárd forintot fordítottak pihenésre és szórakozásra a 2014-es juttatásokból, így 764,5 millió forint maradt a kártyákon. Az OTP közölte: a 2014-es juttatásokkal az elmúlt két évben több mint 56,9 milliárd forint élénkítette a hazai vendéglátást és turizmust.

A K&H SZÉP-kártya tulajdonosok az utolsó hónapban több mint 130 millió forintot használtak fel a május 31-én lejáró keretösszegből, ezzel 122,3 millió forint maradt a lejáró utalványokon. A kártyákon fel nem használt összeg 41 százaléka a szállás, 31 százaléka a vendéglátás, 28 százaléka pedig a szabadidő alszámlán maradt. A visszautalás 17 858 kártyatulajdonost és 1339 munkáltatót érint - közölte a bank.

Az MKB SZÉP-kártyákon a 2014-ben átutalt keretösszegből 164,25 millió forint maradt 26 955 kártyán. A legtöbb fel nem használt juttatás, 66 millió forint a vendéglátás, 54 millió forint a szállás, 44 millió pedig a szabadidő alszámlán maradt.

A 2014-ben feltöltött, de május 31-ig fel nem használt összeget a pénzintézetek az erre vonatkozó kormányrendelet értelmében elkülönítik a kártyabirtokos SZÉP-kártyáján, és visszautalják az eredeti feltöltést végző munkáltatónak. Tavaly a SZÉP-kártya birtokosok 910 millió forintot hagytak kártyáikon, ami 450 millió forinttal volt kevesebb, mint az előző évben lejárt összeg.

Sok juttatásnak inthetünk búcsút a készpénzesített cafeteriával
Sok kedvelt juttatás eshet áldozatul a cafeteria készpénzesítésének. Az iskolakezdési támogatás, a BKV bérlet és például az önkéntes pénztári juttatások adóterhe is jelentősen nő. De a beadott javaslat szerint az Erzsébet utalvány is drágább lesz, bár annak megőrzéséről nyilatkozott a kormány.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo