Egyre több adó egyre több helyen

Több mint 150 önkormányzat emelt vagy módosított idén helyi adót, a településeken összesen közel kétszáz új elvonást vezettek be.

Az idén több mint 150 önkormányzat határozott a településen élők vagy az ott tevékenykedők terhének emeléséről vagy módosításáról, összesen közel kétszáz új elvonást vezettek be – írja az Ado.hu összesítő táblázata alapján a Világgazdaság. A települések sokáig igyekeztek a szavazóikat mentesíteni a közterhek megfizetése alól, kevesen vezettek be a lakosságot terhelő adót, ám idővel egyre többen kényszerültek erre is. Az idén közel 40 önkormányzatnál jelent meg például a kommunális adó. Ezt az elvonást már több mint 2200 település alkalmazza, vagyis a képviselő-testületek kétharmada. Nem sokan terhelik azonban az ingatlanokat: telekadót 521 település vet ki, a lakóingatlanokat alig több mint hatszáz, a nem lakás céljára szolgáló helyiségeket pedig mindössze 23 önkormányzat adóztatja meg. Idegenforgalmi adót valamivel több mint 800 település vet ki.

Szakértők már tavaly év végén számítottak rá, hogy egyre több helyen vetnek majd ki helyi adót.

A legnépszerűbb elvonás az iparűzési adó, amely csak a vállalkozásokat terheli, és nem közvetlenül a szavazókat: ma már kevesebb, mint 350 olyan település van Magyarországon, ahol a cégeknek nem kell fizetniük a bevételeik arányában. Az idén iparűzési adót több mint 60 településen emeltek vagy vezettek be, miközben a képviselő-testületek egyre nagyobb kedvvel éltek a tavaly januártól nekik adott új lehetőséggel is: egymás után vetettek ki adót mindenre, amit az állam nem terhel elvonással. Ez a lehetőség leginkább a földadó bevezetését jelenti, amit ma már több mint 50 település alkalmaz, pedig elég nagy volt az ellenállás ezzel szemben.

Mit tehetünk, ha jogtalan?
Mikor aránytalan mértékű a helyi adó, illetve mikor diszkriminatív a helyi adóztatási gyakorlat? Mit tehet az adózó, ha nézete szerint az önkormányzat az ingatlanait aránytalan mértékű adóval terheli, vagy az adót diszkriminatív módon állapítja meg? Milyen eljárás keretében nyílik lehetősége a jogszabálysértőnek tekintett helyi adórendelettel szembeni jogorvoslatra? Visszakaphatja-e az általa már befizetett helyi adót, illetve milyen mértékű kamat illeti meg? Itt találja a válaszokat, a Kúria joggyakorlata alapján.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo