Egységben az erő: megalakult az első termelői közösség

A Nógrád megyei Héhalomban, hét település gazdálkodóinak részvételével alakult meg pénteken az ország első termelői közössége. A következő két-három évben több száz kistelepülésen jöhetnek létre termelői közösségek, segítve a családok és települések boldogulását, a közmunka kiváltását.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép: Pixabay

A Héhalom, Egyházasdengeleg, Erdőkürt, Palotás, Kálló, Csécse és Ecseg alapított termelői közösségben mintegy ötven gazdálkodó vesz részt, többek között tejtermelők, sajtkészítők, sertés-, szürkemarha-, nyúl- és baromfitenyésztők. Értékesítenek majd száraztésztát, sajtot, mézet, de gyógy- és fűszernövényeket is. Bakos József, Héhalom polgármestere hangsúlyozta, hogy a települések nem versenyeznek egymással. "Amit nem tudunk frissen értékesíteni, azt feldolgozzuk savanyító-, aszaló-, lekvárkészítő üzemben vagy pálinkafőzdében" - tette hozzá.

Nagy István, a Földművelési Minisztérium parlamenti államtitkára szerint azt várják a termelői közösségektől, hogy jelentős változásokat indukáló új szemléletet hoznak a magyar vidékre, amely változtathat azon, hogy méltatlanul háttérbe szorult a kertkultúra, pedig az önellátás mellett az ott termelt fölösleget piacra lehet vinni. „Legalább 40 százalékra kell növelni a termelői szerveződések szerepét az ágazatban, meg kell szervezni kijutásokat az exportpiacokra is. Az ezt segítő, a termelői csoportok támogatására vonatkozó pályázati felhívás várhatóan 2016 elején jelenik meg” – hangsúlyozta az államtitkár.

Dél-Nógrád hét településén a termelői közösség keretében hosszabb távon többek között halgazdaság, takarmánykeverő, üvegház vagy olajüzem létrehozását is célul tűzték ki.

Erre lesz pénz a vidékfejlesztésben
Pályázati nagyüzem kezdődik a következő hetekben. A Vidékfejlesztési Pályázatok indulásával a 350 milliárd forintnyi keret mintegy 80 féle pályázat benyújtására ad lehetőséget. Az első kiírások már a múlt héten megjelentek, erről itt találja a részleteket.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo