Egyszerűbb lehet a KAP

Jelentősen csökkenhetnek a Közös Agrárpolitikát (KAP) érintő jogszabályok, amelyek elsősorban az ellenőrzések rendszerét, a termeléshez kötött támogatásokat, a piaci intézkedéseket, valamint a zöldítést érintik majd – mondta Czerván György a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülését követően Brüsszelben.

Kép:PP archív

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy a gazdáknak a legtöbb nehézséget a zöldítésre vonatkozó új rendelkezések végrehajtásával kapcsolatos problémák okozzák. Sok esetben logikátlannak tűnik az uniós szabályozás, így például nehezen indokolható, hogy ugyanazon vegetáció miért éppen 20 méter szélességig tekinthető ökológiai jelentőségűnek, és afelett miért nem.

Czerván György hozzátette: ezen a példán kívül számos más esetben is igény lenne a szabályok egyszerűsítésére, nemcsak a közvetlen kifizetések, hanem az egységes közös piacszervezés és a vidékfejlesztés esetében is.

Phil Hogan mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztos kiemelte, hogy a következő hónapokban újabb egyszerűsítési javaslatokat tesz majd, a vonatkozó uniós jogszabályok száma jelentősen csökkenhet. Magyarország az ülésen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogszabály-változtatásoknak valódi egyszerűsítést, könnyítést kell jelenteniük, mind a gazdáknak, mind az állami adminisztrációnak.

Erre lesz pénz a vidékfejlesztésben
Pályázati nagyüzem kezdődik hamarosan a vidékfejlesztésben, mintegy 80 féle pályázatot hirdetnek meg és menedzselnek a vidékfejlesztési hivatalon keresztül. Itt megtalálja, mi várható.
Az ülésen Phil Hogan biztos ismertette az egyes termékpályák aktuális piaci helyzetét, különös tekintettel a tej- és sertéságazatra. Aláhúzta, hogy a piaci zavarok enyhítésére nemrégiben elfogadott, 500 millió euró összértékű uniós csomag csak később fogja pozitív hatásait kifejteni.

Czerván György több kollégájával egyetértve üdvözölte a Bizottság eddig erőfeszítéseit, azonban hangsúlyozta, hogy további intézkedések szükségesek a piaci egyensúly megteremtése érdekében. A sertés magántárolási támogatás javaslatát a Bizottság december 2-án szavazásra bocsátja.

Magyarországgal együtt számos tagállam támogatta Belgium kérését, hogy a Bizottság aktív intézkedésekkel segítse azon sertéstermékek oroszországi exportjának újraindulását, melyek importját kizárólag állategészségügyi okokból függesztette fel az orosz fél. A Bizottság ígéretet tett arra, hogy mind technikai, mind politikai szinten igyekszik megoldást találni a problémára, e célból magas szintű kapcsolatfelvételt tervez az orosz féllel.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo