Elcsakrázott adóbevallás – Mágust büntetett a NAV

Eddig már több mint három és fél millió forint adókülönbözetet és bírságot kellett megfizetnie egy Németországban is sugárzó tévécsatorna zalai műsorvezetőjének, mert a mágiával foglalkozó férfi nem nyújtott be adóbevallást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága.

A NAV büntetőeljárást indított a műsorvezető ellen, aki a magyarországi és külföldi nézők körében is népszerű televízióban "jóslást, csakrahangolást és energetikai feltöltést" is végzett. Személyijövedelemadó-bevallást azonban nem nyújtott be, ezért fennállt a gyanú, hogy eltitkolja a bevételeit.

Adóparadicsomból jött a fizetés....

Az ellenőrzéskor a spiritiszta azzal indokolta a mulasztását, hogy szinte szabadnap nélkül dolgozott, így könyvelőt sem volt ideje megbízni, hogy elkészítse adóbevallását. A NAV megállapítása szerint a műsorvezető euróalapú bankszámlájára három alkalommal is érkezett nagyobb összegű utalás az adóparadicsomként ismert Karib-tengeri Virgin-szigetekről "salary", azaz bérfizetés megjegyzéssel.

Az adóellenőrök a műsorvezető és családtagja bankszámlaforgalmát is megvizsgálták, mert a férfi gyakran ez utóbbit adta meg átutalási címként. Az eltitkolt jövedelem megállapításához a bankszámlaforgalom vizsgálatán túl a spiritiszta ügyfeleit is megkérdezték a revizorok.

A televíziós társaságtól kapott megbízási díj, a nézők utalásai, a Virgin-szigetekről érkező 12 500 euró értékű utalások önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősülnek, ezért 6 millió forint eltitkolt jövedelem után csaknem 2 millió forint adókülönbözetet, valamint másfél millió forintot meghaladó bírságot állapított meg a NAV csak 2008-ra. Az adóhatóság közleménye szerint a spiritiszta ellenőrzése még nem zárult le, vizsgálják a 2009 és 2011 közötti jövedelmeit is.

Az adóhatóság nem először tett kirándulást a húzóágazatnak számító magyar spiritalista szegmensben:már egy jósnő is bukott az adóellenőrökön, de osztottak már pár körmöst a szépségápolási iparban is, nemrégiben pedig egy egész repülőgépgyárat foglaltak le az ellenőrök. Persze nem mindig járnak sikerrel: volt olyan eset is, amikor egyszerűen nem találtak kiadó szobát egy balaton-parti településen.

A magyar GDP tízszerese tűnik el évente

A becslések szerint az adóelkerülés uniós szintje meghaladja az évi 1000 milliárd eurót, ami nagyságrendileg tízszerese a magyar GDP-nek. A gazdasági válság miatt egyre nagyobb érdek fűződik az adóbevételek növeléséhez, így most az Unió is egy komplex javaslatcsomaggal állt elő a probléma kezelésére.

Mint azt a Piac & Profit Online is megírta, Algirdas Šemeta az EU adóügyi biztosa a következő lépéseket emelte ki az adócsalás és az adóelkerülés elleni közös uniós politika célkitűzései közül: az adóbűncselekmények minimum büntetési tételeinek uniós egységesítése, az EU-s adóazonosító jel bevezetése, automatikus információcsere, közös adózói karta és erőteljesebb fellépés az adóparadicsomi adótervezéssel szemben.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo