Elektromos autókra ad pénzt a kormány

Az eddig bevezetett ösztönzők mellett a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszon gépjárművek beszerzéséhez kétmilliárd forint biztosításával járul hozzá a kormány – jelentette be Varga Mihály az Európai Mobilitási Hét keretében szervezett Emobility Forum 2016 konferencián.

(Fotó: wikipedia)

Az elektromos járművek, a környezetbarát technológiák térnyerésével egyszerre leszünk részesei a klímaváltozás és a globális felmelegedés elleni küzdelemnek és teszünk gazdaságunk fejlődéséért, a munkahelyek számának emeléséért – emelte ki Varga Mihály a Magyar Elektromobilitás Szövetség és a Jedlik Ányos Klaszter budapesti rendezvényén.

Elektromosra vágynak a magyarok
Már tíz éven belül többségben lehetnének az elektromos autók a magyar utakon a Forensis autóklub felmérése alapján. Az autósok jelentős része ugyanis legszívesebben már most is elektromos autót venne – de még drágállja és inkább kivár.
A kormány ezért is döntött úgy, hogy az idei költségvetésben 2 milliárd, a tervek szerint jövőre pedig 3 milliárd forintot biztosít a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszongépjárművek beszerzésének támogatására -- jelentette be Varga Mihály. Kiemelte: az idei támogatási összegből több mint 1300 elektromos jármű megvételéhez járulhat hozzá a kormány.

A forrást a természetes személyek, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, köztestületek, és költségvetési szervezetek egyaránt igényelhetik. A támogatás a bruttó vételár 21 százalékát fedezi, de maximum másfél millió forintos lehet. További feltétel, hogy csak új, 15 millió forintot meg nem haladó vételárú gépjárművekre terjed ki. A pályázati kiírás ezen a héten válik  elérhetővé az érdeklődők számára az e-mobi.hu oldalon.

Soha többé parkolódíj! Ennyi kell hozzá
Márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a környezetkímélő, zöld rendszámtáblás járművek, hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen is. A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött az ilyen gépkocsik díjmentes budapesti parkolásáról.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo