Elindultak a NAV ellenőrök

Július elejétől augusztus végéig tart a NAV nyári ellenőrzéssorozata. A turisták által kedvelt üdülőhelyeken, vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, szállásadóknál, rendezvényszervezőknél, tüzépeken lehet számítani a NAV munkatársaira akár munkaidőn kívül és hétvégén is.

Kockázatelemzés alapozza meg a vizsgálandó vállalkozások célzott kiválasztását. Ez azt jelenti, hogy az online pénztárgépet használók közül a NAV jellemzően azoknál „kopogtat”, ahol az előzetes elemzések alapján vélhetően valami nincs rendben. A nyugtaadást az ellenőrök táblagéppel kontrollálják, az online pénztárgépbe beütött adatok és a vásárlók számának összevetésével. Tabletes lekérdezéssel ugyanis távolról követhető a nyugtaadás, és ahol a revizorok rendben találják az adatokat, nem végeznek próbavásárlást. A vásárokon, kitelepüléseken pedig a helyszíni tapasztalatok alapján választják ki a revizorok, mely gazdálkodókat kell ellenőrizni - közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal.

Kép:Pixabay

Az előzetes kockázatelemzést követően csakúgy, mint az elmúlt években, idén is megjelennek a NAV munkatársai a belvárosi vendéglátóhelyeken, szórakozóhelyeken, Balaton környékén, lángososnál, palacsintázóban, fagylaltosoknál, zöldség-gyümölcs és édesség-kereskedőknél, sportszolgáltatóknál. Az ellenőrzések kiterjednek az elektronikus kereskedelemre, a közösségi szolgáltatásokra is.

Az egész nyáron át tartó ellenőrzéssorozatban kiemelt figyelmet kapnak Budapesten és Balaton környékén azok a szállásadók, akik akár egy napra, akár egész nyárra szobát adnak ki.

A cél elsősorban a szabálytalankodók kiszűrése, de az akció egyúttal a vásárlók és a tisztességes vállalkozók, sőt az állam költségvetésének érdekeit is szolgálja. A NAV szakemberei többek között azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat – különös tekintettel a nyári szezonban munkát végző diákokra – és a kereskedők számot tudnak-e adni áruik eredetéről.

Tarthatatlan a munkaerőhiány a Balatonon
A vendéglátósok szerint lehetetlen kitermelni azokat a béreket, amennyiért hazajönnének, egymás embereire vadásznak, cukrászt, szakácsot lehetetlen elcsábítani a szezonra.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo