Ennyi lesz a minimálbér januártól

Megszületett a megállapodás a 2016-os minimálbérről és garantált bérminimumról. A Magyar Szakszervezeti Szövetség kivételével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szociális partnerei elfogadták a bruttó 111 ezer forintos minimálbért és a bruttó 129 ezer forintos garantált bérminimumot.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép:Wikipedia

Kordás László elmondta: azért nem járultak hozzá a megállapodáshoz, mert elfogadhatatlannak találják az abban szereplő béreket. Kifogásolják azt is, hogy a kormány és a munkáltatói oldal nem a szakszervezetek által szorgalmazott számokban, hanem elvekben kívánta a bérajánlást megfogalmazni.

A MaszSz döntését az is befolyásolta, hogy a munkaadói oldal és a kormány nem kívánta rögzíteni, hogy a minimálbér nettó értéke 2018-ra érje el a létminimum szintjét - tette hozzá.  Kordás László az MTI kérdésre megerősítette, hogy a hétfői VKF-fórumon kidolgozott béremelési javaslatot a munkavállalói oldal másik két szereplője támogatta.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a munkáltatói oldal azért akarja csupán a bérajánlás elveit meghatározni, mert az egyes ágazatokon belül túl nagy az eltérés.  A munkáltatói oldal nem tudja támogatni kidolgozott adó- és költségvetési pálya nélkül a létminimum és a minimálbér nettó értékének közelítéséről szóló megállapítást  - tett hozzá.

A személyi jövedelemadó 1 százalékpontos csökkentése miatt a nettó keresetek tekintetében a változás jelentősebb lesz.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo