Építkeznének a kkv-k

Biztató a magyar kis- és középvállalati (kkv) szektor beruházási kedve: a vállalkozások 57 százaléka tervez valamilyen jellegű fejlesztést a következő öt évben, és közülük 37 százalék akár új építésbe is belefogna a következő egy év során.

Szívesen építkeznének – Kép: SXC

A Lindab megbízásából a GfK Hungária által készített reprezentatív kutatásban októberben összesen háromszáz, 10–249 munkavállalót foglalkoztató vállalkozást kérdeztek meg. A tervezett fejlesztésről a cégek 40 százaléka technológiai megújulásban gondolkodik, míg 26 százalékuk létszámbővítést tervez. A gazdasági épületekkel rendelkező cégek közel negyede (22 százalék) szívesen felújítaná, bővítené már meglévő épületeit is. (A finanszírozási háttérhez egyre több pénz remél pályázati pénzt.)

A felmérés adatai szerint az újító szándék rövid, már egyéves időtávon belül is meggyőző: az 5 éven belül fejlesztést tervező cégek 49 százaléka már 1 éven belül is szívesen felújítaná gazdasági épületeit, és 37 százalékuk belefogna új építésbe is a következő egy évben. Az új épületek iránti igény az agrárszektorban tevékenykedő vállalatok körében felülreprezentált, 32 százalékuk öt éven belül meglévő gazdasági célú épületeinek felújítását, bővítését is tervezi.

A közlemény szerint a fokozott építési hajlandóság különösen az 50–249 munkavállalót foglalkoztató cégek esetében figyelhető meg, de jó hír, hogy a felújítási, bővítési kedv a kisebb, 10–49 embert foglalkoztató cégeknél is jelentős: összességében a magyar kkv-szektor 26 százaléka szívesen belevágna ilyen jellegű projektbe.

A tervezett felújítások büdzséje az esetek túlnyomó többségében, 67 százalékban meghaladná az 5 millió forintot, míg az új építéseknél a legalább 10 milliós költségvetés 78 százalékkal általánosnak mondható. Ezek alapján a magyar cégek hajlandóak jelentős összeget áldozni felújítási, bővítési, új építési projektekre a hosszú távra szóló, hosszú távon értéket jelentő épületek kialakítása érdekében. A felújítási, bővítési vagy az új építések finanszírozásában az önerő jelenti az elsődleges forrást a cégek 71 százaléka körében, de jelentős azon cégek aránya is, amelyek pályázati pénzekből újítanának, 63 százalékuk így tervez.

Rekordoptimizmus cégkörökben
Határozott optimizmus jellemzi a vállalatokat az MFB 2013. őszi vállalati felmérésének eredményei alapján. Az MFB-INDIKÁTOR félév alatt 4,6 ponttal emelkedve októberben 57,3 pontra ugrott, s ezzel meghaladta az eddigi rekordot jelentő 2011. tavaszi értéket is.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo