Erre ügyeljen, vagy ugrik a támogatás!

Nem mindegy, hogy melyik nyomtatványon igényli az állami támogatást az új online kapcsolatra képes pénztárgép után. A pénztárgépenként járó ötvenezer forintos állami segítség még most is igénybe vehető!

Nem mindegy melyik nyomtatványon nyújtjuk be az igénylést a támogatásra

A 2014-ben üzembe helyezett pénztárgépek után a 1411-es - az államháztartással szembeni egyes juttatások igénylésére szolgáló 2014. évi - nyomtatványon igényelhető támogatás - tette közzé az adóhatóság hétfőn a honlapján. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében emlékeztet arra, hogy a január 1-jén hatályba lépett 74/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 9. § (2) bekezdése alapján a megfelelő online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrző egységgel rendelkező pénztárgépek 2013. és 2014. évi beszerzéséhez nyújtható támogatás.

Ennek megfelelően a 2013. december 31-ig megvásárolt, illetve üzembe helyezett online pénztárgépek esetében a forgalmazók a 1311-es - az államháztartással szembeni egyes juttatások igénylésére szolgáló 2013. évi - nyomtatvány kitöltésével és benyújtásával igényelhetik a támogatást, míg a 2014-ben üzembe helyezett pénztárgépek után a 1411-es nyomtatványon.

Az 1411-es nyomtatványt le lehet tölteni a NAV honlapjáról. Az állam maximum 5 pénztárgép bekötéséhez gépenként 50 ezer forintos támogatást biztosít azon társaságoknak, egyéni vállalkozóknak, akiknek az éves árbevétele nem éri el az 500 millió forintot, nincs adótartozásuk, nem állnak csőd- vagy felszámolási eljárás alatt, és nem alkalmaznak feketén dolgozókat.

A támogatást eredetileg a december 31-ig üzembe helyezett gépek után lehetett volna igénybe venni. Mivel a gyártás csúszása miatt sok kisvállalkozó elesett volna a támogatástól, a nemzetgazdasági miniszter december végén módosította a pénztárgép támogatási rendeletet, így a vállalkozók az idén is hozzájuthatnak.

Mégsem (mindenkit) szankcionál azonnal a NAV
Bár korábban többször fogadkozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy január elsejétől szigorúan be fogja tartatni az online pénztárgépekre való átállást a boltokban, végül mégiscsak enyhítenek az elvárásokon. Az ellenőrzések azért folytatódnak.

Véleményvezér

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo