Év végére több a beszerzés – általában

Magyarországon rendkívül nehéz dolga volna annak, aki előre meg akarná határozni, mennyit költenek a cégek beszerzésre. Manapság már a kisvállalkozások esetében is megszokott, hogy például elektronikai eszközeiket néhány évente lecserélik, míg gépkocsiflotta vagy nagyobb beruházást igénylő új gépek beszerzésére a nagyvállalatok sem szívesen szánják rá magukat

Nehéz előre megjósolni, mennyit költenek majd a cégek - Kép: Pixabay

„A beszerzésekkel kapcsolatos adatok a legtöbbször nem kerülnek nyilvánosságra, legfeljebb olyan mutatók állnak rendelkezésünkre, mint például az országonként és havonta megjelenő BMI, azaz beszerzési menedzser index, amely inkább a regionális gazdasági állapotok egy fokmérőjeként értelmezhető, mintsem olyan mérőszámként, amely kifejezetten a beszerzések alakulásának volna indikátora” – mondta Kócsi Norbert a tablazat.hu beszerzési szakértője.

A szektor most jobban áll

Pontos számot mondani így gyakorlatilag lehetetlen azzal kapcsolatban, hogy mennyit költöttek a cégek beszerzésre. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság, amely kétségkívül a legkompetensebb szervezet e kérdésben, nem tud arról, hogy létezne bárhol összesített statisztikai adat akár a hazai, akár a külföldi beszerzésekről.

Általánosságban elmondható, hogy a beszerzésekre fordított pénz mennyisége nagyban függ a vállalatok helyzetétől, tágabban a gazdasági helyzettől is. Hazánk esetében ez azt jelenti, hogy az utóbbi negyedévben például stabilan emelkedett a beszerzésekre fordított összeg, bár novemberre lassult a bővülés.

A beszerzésekre fordított összegek – legalábbis a BMI indexek alapján – több közép- és kelet-európai országban, például a lengyeleknél is, növekedtek az elmúlt hónapokban, míg bizonyos nyugat-európai, gazdaságilag egyébként erősebb országban, így például a németeknél, visszaesés volt tapasztalható. Az Egyesült Királyságban a kedvezőtlen adatokat például azzal magyarázzák, hogy a gazdasági helyzet miatt nőtt a verseny a beszállítók között, az ebben a szektorban tevékenykedő cégek kénytelenek voltak leszorítani áraikat, így a beszerzésre fordított összegek s az ezzel foglalkozó cégek profitja is csökkent – a tablazat.hu szakértője szerint.

Több jut majd a cégeknek az uniós pénzből
Január elsejétől új világ kezdődött a pályázatok területén, hiszen kezdetét veszi a 2014–2020-as uniós költségvetési periódus. Jövőre sokkal több juthat a kisebb cégeknek.
Csak a tűzoltásra koncentrálunk?

Hogy mikor cserélik le különféle eszközeiket a cégek, illetve hogy mikor tervezik ezek lecserélését, természetesen elsősorban az adott eszközöktől függ. Manapság már a kisvállalkozások esetében is megszokott, hogy például elektronikai eszközeiket néhány évente lecserélik, míg gépkocsiflotta vagy nagyobb beruházást igénylő új gépek beszerzésére a nagyvállalatok sem szívesen szánják rá magukat.

A beszerzések terén kifejezetten magyar sajátosságnak mondható trend nem igazán figyelhető meg a szakemberek szerint. Azt, hogy mit és mikor vásárolnak a cégek, akárcsak a külföldi vállalatok esetében, hazánkban is az befolyásolja elsősorban, hogy a beszerzés mennyire szolgálja pénzügyi érdekeiket, a minél nagyobb profit előállítását. Magyarországra inkább a gazdasági környezet, a helyi jogi szabályozások, a piaci viszonyok lehetnek jellemzőek, s az egyes vállalatok beszerzési stratégiái eszerint alakulhatnak. Arra, hogy valamennyi rálátásunk legyen minderre, szintén jó kiindulási alapot ad a Beszerzési Menedzser Index.

Viszonylag „magyaros” ugyanakkor az a hozzáállás, hogy a legtöbben csak akkor cserélik le az eszközöket, ha arra már feltétlenül szükség van. A cégek nem feltétlen a legolcsóbb megoldás mellett teszik le a voksukat, de a legtöbben csak akkor bólintanak rá a beszerzésre, ha a régi eszközök – akár számítógépek vagy gépkocsik – már végképp elavultak, használhatatlanok.

Új források vállalkozása felfuttatására
Hol vannak a befektetők, és mi az, ami vonzza őket? Milyen tevékenységek népszerűek a körükben? Mit kell tennünk, hogy tetsszünk nekik? És mit kínálnak ők? A Piac&Profit KKV Akadémiáján különböző területek képviselői számoltak be a lehetőségekről.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo