Ez még a tapasztalt revizorokat is meglepte

Idén eddig több mint 10 milliárd forint bevételt hozott a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) úgynevezett támogató jellegű ellenőrzése – mondta az MTI-nek az illetékes államtitkár. Tállai András sikeresnek nevezte az adóhivatal ügyfélbarát szolgáltatását, a támogató eljárást.

 

A támogató jellegű ellenőrzés keretében majd félmillió magánszemély jogviszonyát rendezte az adóhatóság. Ezeknél a vizsgálatoknál a járulékbevallások adatait vetették össze a kockázatelemzők a bejelentő-, változásbejelentő lapokon szereplő információkkal. Eltérés esetén a vállalkozókat az adóhivatal kereste meg, de nem azért, hogy a mulasztás miatt bírságot szabjon ki, hanem azért, hogy segítsen – fejtette ki az államtitkár.

Kép: Pixabay

Az adóhivatal rendezte azokat a "tévedéseket" is, amikor a cég úgy fizette ki a nem jelentett alkalmazott után a közterheket, hogy az már nem is ott, hanem egy másik cégnél dolgozott, a NAV emiatt több millió forintot utalt vissza az érintett vállalkozóknak.

Jó lesz ügyelni, új bírságot vethet ki a NAV
Az adózás rendjét érintő szankciórendszerben az eddigi adóbírság, mulasztási bírság, késedelmi pótlék és egyéb intézkedések rendszere mellett felbukkant egy új elem: az eljárási bírság.
Volt olyan eset, ami még a tapasztalt revizorokat is meglepte: egy nyugdíjas után egyidejűleg több munkáltató is fizette a közterheket, annak ellenére, hogy már nem dolgozott – idézte fel az államtitkár.

Tállai András hangsúlyozta, hogy az ellenőrzés alapelve változatlan, a cél, hogy továbbra is segítse az önadózást, valamint a vállalkozás, a magánszemély érdekére éppúgy legyen tekintettel, mint az államkasszáéra.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo