Ezek a viharok, már nem azok a viharok

A viharos időszak nagyján túl vagyunk, így érdemes megvizsgálni, hogy az idei év káreseményei mennyiben különböztek az előző évekétől. A Groupama Biztosító szerint az idén a kárbejelentések száma nem számít rendkívülinek, vannak azonban új jelenségek, melyekre érdemes odafigyelniük a lakástulajdonosoknak is.

Az elmúlt évhez képest összességében nem emelkedett a kárbejelentések száma a Groupama Biztosító adatai szerint, jóllehet több viharos és heves időjárási jelenség okozott rendkívüli helyzeteket. Noha az ország minden régiójában komoly károkat regisztráltak, 2016-ban elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Veszprém, Vas, Békés megyékből, valamint Budapest térségéből érkezett sok kárbejelentés. „A  kárbejelentésiek száma éves szinten nem nevezhető rendkívülinek, de időbeli lefolyásuk az előző évekhez képest eltérő: jobban a nyár második felére koncentrálódnak. Kimagasló a jégverés kapcsán tett bejelentések száma, mely lényegesen meghaladja az elmúlt évek hasonló károkra tett bejelentéseinek mennyiségét” – mondta el dr. Máhig Attila, a Groupama Biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója.

Kép: Pixabay

A szupercellák nagyságrendekkel több kárt okoznak

Új jelenség a viharok hevesebb lefolyása, illetve az úgynevezett szupercellák egyre gyakoribb kialakulása. Ez utóbbi meteorológiai jelenség azért is okoz gondot, mert jóval nagyobb károkat tud okozni, mint egy „közönséges” felhőszakadás. A szupercella legismertebb jellemzője, hogy hosszabb lefolyású egy átlagos zivatarnál, és a szél iránya is többször megváltozhat az érintett régióban.

Nem kell, hogy a csődöt jelentse egy jégeső
A mezőgazdasági termelőket ért vihar és jégeső károk kezelése a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszeren belül oldható meg, amelynek I. pillére az agrár-kárenyhítési rendszer – figyelmeztet a Nemzeti Agrárkamara.
A tartósabb és hevesebb zivatarfelhőkből álló szupercella nagyobb mennyiségű csapadékot képes lezúdítani, amely nagy eséllyel okoz beázásokat. A hibás tetőszerkezetek és elavult szerkezeti elemek szintén nagyobb eséllyel rongálódnak meg egy ilyen hosszan tartó és heves zivatarfelhők elvonulásától terhes esemény során, ezért a kárszakértők szerint érdemes az ingatlanokat még a „viharszezon” előtt átvizsgálni, szükség esetén kijavítani a már meglévő sérüléseket.

A szupercella kísérőjeként a jégeső kialakulásának is nagyobb az esélye, amely az üvegszerkezeteket és műanyag redőnyöket rongálja, illetve a külső vakolat rongálódását, valamint a héjazatok károsodását  is eredményezheti. A szupercella hektikusabb és hosszan tartó széllökései során valószínűbb a kerítések és kerti építmények sérülése is, ezért érdemes gondoskodni ezek megfelelő védelméről is.

Kép: MTI/Balázs Attila

Tippek vihar előttre és utánra

Az idei viharszezonban is számos olyan, az ügyfelek számára bosszantó esettel találkoztak a kárszakértők, mely kis odafigyeléssel elkerülhető lett volna. A biztosítótársaság szakértőinak segítségével ezért adunk néhány tanácsot, melyek segíthetnek elkerülhetni a bajt.

A szükséges karbantartásokat végezzük el

Fontos a folyamatos karbantartás: a sérült, károsodott, elhasználódott épületszerkezeteket a további károk elkerülése érdekében érdemes mielőbb megjavíttatni.  Az ereszek, csatornák átjárhatóságának biztosítása szintén fontos, hiszen az őszi falevelek miatt sokszor nem tud elfolyni a csatornában az eső, károsítja a vakolatot, vagy befolyik a házba, de akár le is szakadhat a rosszul rögzített csatorna a terhelés alatt.

Villám, jégverés, beázás a lakástulajdonosok rémálmai
A viharos napok száma hosszú távon trendszerűen növekszik, a viharok a magyarok 23 százalékának okoztak kisebb-nagyobb lakáskárokat az elmúlt öt évben. A legtöbben a villámcsapás okozta károktól tartanak, ugyanakkor ennek megelőzése érdekében csak kevesen alkalmaznak hatékony védelmet.
Vihar előtt is tegyük meg a szükséges óvintézkedéseket

Ha erkéllyel, terasszal, loggiával vagy udvarral rendelkezünk, a közelgő vihar előtt érdemes ellenőrizni, hogy a szabadban hagyott tárgyakat védett helyre tettük-e. A házat, lakást úgy érdemes elhagyni, hogy a szellőztetésre nyitva hagyott nyílászáró becsukásáról is gondoskodunk.

Nagyobb értékű szórakoztatóelektronikai berendezéseinket érdemes az antennakábelről leválasztani. Jó, ha gondolunk gépjárművünk biztonságára is: ha tudjuk, hogy jégverés közeleg, álljunk be fedett helyre – saját garázsunkba vagy akár egy közeli bevásárlóközpont mélygarázsába –, de az is megoldás, ha letakarjuk az autót pléddel vagy jégvédő paplannal.

Ellenőrizzük lakásbiztosításunkat

Annak érdekében, hogy otthonunk ne legyen alulbiztosítva, 3-4 évente mindenképpen nézessük át  lakásbiztosítási szerződésünket, de ha valamilyen változás állt be ingatlanunkkal kapcsolatban, akkor sűrűbben is. Ha valamilyen bővítés történt az ingatlanon, például melléképület, új emelet vagy medence épült, ezeket érdemes bevonni a lakásbiztosítási szerződésbe, különben ezek károsodására nem tud fizetni a biztosítótársaság.

Megtéríti-e valaki a viharban kidőlt fa által okozott károkat?
Minden évben előfordul, hogy egy-egy tomboló vihar által kidöntött fa gépjárművekre dől, vagy az erős szél által tetőről lesodort cserepek okoznak károkat. Ilyen esetekben csak a megfelelő biztosítás esetén járhat kártérítés vagy esetleg biztosítás hiányában is kötelezhető valaki a kár megtérítésére?
A biztosítás ellenőrzése során érdemes arra is figyelmet fordítani, hogy szerződésünk kiterjed-e villámcsapás másodlagos hatása fedezetre, illetve hogy a szerződésben az erre a veszélyre meghatározott limit elegendő-e, hiszen az egyre gyakoribbá váló villámlások következtében károsodhatnak a villámvédelmi berendezések, de akár a nagy értékű szórakoztatóelektronikai készülékek is.

Kárenyhítés, kárbejelentés és fotózás – minél előbb tegyük meg! 

Ha megtörtént a baj, a legfontosabb, hogy a lehető legrövidebb időn belül jelentsük be a kárt a biztosítótársaságnak, illetve, ha szükséges, akkor természetesen a katasztrófavédelemnek is. A megsérült, megbontódott épület ideiglenes védelméről is gondoskodni kell, hogy ne károsodjon még jobban. Ha törmeléket, maradványokat kell eltávolítani például a lakótérből, akkor nyugodtan tegyük meg, nem kell megvárni, amíg a kárszakértő megérkezik, tanácsos azonban a maradványokat megőrizni a szemléig.

Az elöntési, beázási, átnedvesedési károk esetén fokozott óvatossággal bánjunk az elektromossággal: amennyiben indokolt, szakember által történő átvizsgálásig áramtalanítsunk! A fentiek mellett fontos, hogy készítsünk lehetőleg több fotót a kárról, dokumentáljuk a kárt! Ezek nagyban segítik és gyorsítják is a kárrendezés folyamatát, megelőzhetővé teszik a vitás helyeztek kialakulását.

Az időjárás okozza a legtöbb kárt
A legnagyobb összegű lakásbiztosítási kárkifizetéseket vihar okozta károk pótlására, tűz és robbanás, valamint árvízkárokra teljesítették a biztosítók . Az elmúlt hat és fél éves statisztikákból kiderült az is, hogy családi házak esetében a kárkifizetések összege 25 százalékkal haladja meg a lakásoknál kifizetett összegeket.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo