Felelőtlenül bátrak a magyar cégek

A környezetszennyezés, a biodiverzitás fenntartása és a klímaváltozás új és egyre növekvő mértékű kockázatot jelent a vállalkozásoknak. A hagyományos biztosítások nem fedezik az ebből fakadó károk többségét, Magyarországon mégis nagyon csekély az érdeklődés a felelősségbiztosítások iránt.

Ha a cég védelméről van szó, egy vállalatvezetőnek elsőként azoknak az eszközöknek a biztosítása jut eszébe, amivel a termelést és a munkát végzi. A Generali Biztosító vállalatbiztosítási adatai alapján, éves szinten a kkv-szektornak kifizetett kárösszeg megközelíti a 10 milliárd forintot. A biztosítótársaság szerint a kkv-knál a három leggyakoribb eset itthon a tűz- és elemi károk, az üvegek törése, illetve a betöréses lopás és rablás.

A vagyon védelmén és a stabil működés biztosításán túl nem szabad elfeledkezni azokról az esetekről sem, amikor a vállalat akaratlanul ugyan, de vét környezete, partnerei ellen. Ezen a területen legfeljebb a nagyvállalatok körében látszik előrelépés, a kisebb cégek továbbra is alulbiztosítottak – állapították meg biztosítási szakemberek a MABISZ 6. nemzetközi konferenciáján, ahol kiemelten foglalkoztak a felelősségbiztosítás kérdésével. A vállalatok felelősségét még csak a társadalom szűk rétege kéri számon, és a vörösiszap-katasztrófához hasonló esemény sem gyakran fordul elő, ami ráirányítaná a figyelmet az alulbiztosítottság veszélyére. A hazai cégek pedig inkább spórolnak a felelősségbiztosításon: egy komolyabb kár esetén a többség valószínűleg még azok között sem számíthatna megfelelő kártérítésre, amelyeknek van ilyen, köszönhetően az alacsony kártérítési limiteknek, a korlátozott fedezeti körnek, és gyakran az önrész is komolytalannak tűnik.

Jobb lenne szembenézni a kockázattal Kép:FreeDigitalPhotos.net/photostock

A vállalatok felelősségét még csak a társadalom szűk rétege kéri számon
A limitet és az önrészt az ügyfél választhatja meg, ezek pedig befolyásolják a biztosítás díját. A cégek pedig a tapasztalatok szerint a rövid távú spórolás miatt túlságosan sokat kockáztatnak. A limit határozza meg, hogy a biztosító káresemény esetén maximum milyen összeget fizet. Lehet éves, vagy káresemény szintjén meghatározott. Az önrész - hasonlóan a casco biztosításhoz az az összeg, amit az ügyfélnek saját zsebből kell kifizetnie kár esetén. Valójában ezeken nem érdemes spórolni, mert az alacsony limit vagy túl magas önrész akár súlyos helyzetbe is hozhat egy céget káresemény esetén. Ráadásul a biztonságosabb konstrukciók is csak 10-20 százalékkal drágábbak. Ennyiért igazán nem éri meg kockáztatni.

A törvény segít

Szombat Tamás, az Aegon Magyarország Biztosító vezérigazgató-helyettese szerint egyedül ott történt némi előrelépés, ahol szabályozás született, ami kötelezően előírja a biztosítás megkötését. A Groupama Biztosító főosztályvezetője, Faragó-Szabó Flóra is a kötelező felelősségbiztosítás létrehozása mellett érvelt a MABISZ-konferencián. A Generali Biztosító vállalati vagyonbiztosítási igazgatója, Hajas Gábor pozitívumként emelte ki, hogy nőtt az állami szervek ellenőrzési szerepe, de ez nem szabad, hogy olyan tévképzetet ébresszen a vállatokban, hogy így nincs már szükségük kiegészítő védelemre.

Általánosságban persze nehéz megbecsülni a felelősség árát. A szakértők a cégnél végzett kockázatfelmérés és a várható következmények latolgatása után tesznek ajánlatot. Figyelembe veszik, hogy az adott kockázat milyen következményekkel járhat, és vizsgálják a társaságnál végzett karbantartások gyakoriságát, az alkalmazott technológiák minőségét. A biztosítás megkötését követően pedig évente ellenőrizik, hogy változott-e bármi.

Ha a vállalatok – különösen a kkv-k – és a lakosság tudatossága nőne, valamint megszületnének a megfelelő szabályozások, a jelenleg 20,6 milliárd forintos felelősségbiztosítási piac a biztosítótársaságok szerint három éven belül 25 milliárdosra nőhetne.

Biztosítási típusok

A felelősségbiztosítás a vállalkozó vagy cég által okozott kár esetén fizet a károkozó helyett, ezért a típusok között az a különbség, hogy a vállalkozás kinek okoz kárt.

Általános felelősségbiztosítás: bárkinek okozott személyi sérüléses kárt és a harmadik személynek okozott dologi kárt téríti meg. (Például, ha a céges kocsi karambolozik.)

Szolgáltatói vagy termék felelősségbiztosítás: a szolgáltatás nyújtása alatt a szerződéses partnereknek okozott dologi kárt téríti meg. (Például, ha a szobafestő betöri az ablakot munka közben.)

Szakmai felelősségbiztosítás: szakmai hibával szerződéses partnernek okozott károkra nyújt fedezetet. Azokban az esetekben van rá szükség, amikor olyan területen tevékenykedik a vállalkozás, amelyre nem köthető szolgáltatói felelősségbiztosítás - ezt általában jogszabály írja elő. Például az orvosi vagy egészségügyi szakmai felelősségbiztosítás, őrző-védő cégek szakmai felelősségbiztosítása vagy a könyvelői és könyvvizsgálói szakmai felelősségbiztosítás ilyen.

Munkáltatói felelősségbiztosítás: a munkáltató által az alkalmazottnak okozott személyi és dologi kárt téríti meg, általában a munkahelyi balesetek ide tartoznak.

Vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása: vezető tisztségviselők és felügyelő bizottsági tagok által okozott kárra fizet. A vezető tisztségviselők növekvő felelősségi köre az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó változás az új Ptk-ban.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo