Fellépnek a zsebszerződések ellen: az államé lehet a föld

A zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében fogadott el törvényt hétfőn az Országgyűlés. A jogszabály alapján az ügyész kezdeményezheti a bíróságnál, hogy a semmisnek minősített zsebszerződéssel eladott föld az állam tulajdonába kerüljön.

Fújhatják a zsebszerződéseket - Kép: SXC

A zsebszerződések - azaz a termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek - elleni fellépés részben már megtörtént az új büntető törvénykönyv elfogadásával (A zsebszerződésekért börtön járhat!), azonban az ilyen megállapodások feltárását és semmisségük megállapítását könnyítő eljárásjogi rendelkezések eddig hiányoztak. A termőföldről szóló törvény kimondja, hogy az ügyész jogosult pert indítani a zsebszerződések semmisségének megállapítására, a most elfogadott szabályokkal pedig biztosították azt a jogot is, hogy kezdeményezze: a bíróság a termőföld tulajdonjogát az államnak ítélje meg. (Az ügyvédi szerződésekre is matrica kerül!)

A jogszabály rögzíti, hogy a zsebszerződések semmisségéből eredő követelések bírósági úton nem érvényesíthetők. A törvény értelmében az ügyész bejelentésre vizsgálatot indít, ha joggal feltételezhető, hogy ki akarják játszani a föld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó rendelkezéseket.

Az ügyész az eljárásban felvilágosítást kérhet mindenkitől, akinek a jogszerűség megítéléséhez szükséges információja van. A jogszabály az iratok másolására és a helyszínek ügyészi átkutatására is tartalmaz előírásokat, így például az ügyész elrendelheti bármely helyszín átkutatását, oda önhatalmúlag beléphet, lezárt ingatlant kinyithat, ha alapos okból feltételezhető, hogy ott lényeges bizonyíték található. Az ügyész mindehhez kérheti a rendőrség közreműködését is. Az átkutatást elrendelő határozat ellen a felettes ügyésznél lehet panaszt tenni.

Ezért kellene a magyar föld a nyugati befektetőknek
A régióban vezetjük a földárak tekintetében a listát, ám ha nyugatra tekintünk, ott brutális különbségek mutatkoznak a hektáronkénti ár tekintetében. Nem véletlen, hogy a nyugati szomszédok szívesen vennék a magyar birtokokat, jó befektetés ez.
Az ügyész bírsággal sújthatja azt, aki kérésre nem, vagy csak késve ad neki információt, vagy valótlan választ ad. A bírság legkisebb összege ötezer, legmagasabb összege pedig ötszázezer forint, ám jogi személynél vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságnál az ötmillió forintot is elérheti. A bírságkiszabás ellen a közigazgatási és munkaügyi bírósághoz lehet keresetet benyújtani. A törvény biztosítja az ügyésznek az állami adatbázisokból való adatigénylés lehetőségét is.

A jogszabály eredetileg azt mondta volna ki, hogy a törvényt a hatályba lépését megelőzően létrejött zsebszerződésekre is alkalmazni kell. Képviselői javaslatra azonban lehetőséget adtak arra, hogy a felek a törvény hatályba lépését követően, egy hónapon belül helyreállítsák a jogszerű állapotot, és csak ennek elmaradása esetén kell alkalmazni a törvény szabályait. A hétfőn jóváhagyott törvény a kihirdetés után egy hónappal lép hatályba.

Földet vettél volna? Nem fogsz!
Az alkotmányozáson kívül kevés törvénytervezetet kísért annyi indulat, mint a pénteken elfogadott földtörvényt, ami nem is csoda, hiszen a jogszabály gyakorlatilag kizárja a magyar állampolgárok túlnyomó részét a földvásárlók köréből.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo