Félmilliárdot dobtak össze a startupoknak az angyalok

Újabb öt vállalkozó csatlakozott a startup cégekbe befektető kockázati tőketársasághoz, a Power Angels Zrt.-hez, amelynek törzstőkéje ezáltal nagyjából duplájára, közel félmilliárd forintra nőtt.

Kép:sxc

Az új tagok között van például Héjja Róbert, aki korábban az Argus Capital partnereként volt aktív a magántőke befektetések piacán, illetve Botond Szabolcs, aki számos technológiai vállalkozás alapítója.

Az alapítók, Oszkó Péter, az OXO Csoport alapító tulajdonosa és vezetője, Balogh Péter, a Baconsult alapítója és az NNG társalapítója, Késmárki László, az NNG társalapítója, Domonkos András, a Lombard Csoport alapítója és Polgár András, a ValDeal Innovációs Zrt. vezetője szerint a nagyon kezdő, tőkével nem rendelkező, de az innovatív ötlet miatt növekedéssel kecsegtető cégekbe akarnak befektetni. (A Power Angels megalapításáról és küldetéséről itt olvashat részletesebben!)

A Power Angels (PA) fél éves működése alatt 6 befektetésről kötött megállapodást és összesen mintegy 225 millió forintot helyezett ki.  Oszkó Péter szerint az év végéig még egy további tőkeemelést terveznek, és annak forrásait is számításba véve mintegy 20 befektetés lezárására készül a cég. A befektetési célpontok felkutatása mellett a társaság részt vesz a legnagyobb közép-kelet európai startup verseny, a CEE Lift Off! lebonyolításában, amelynek fődíja a PA 150 ezer eurós befektetési ajánlata. A startupok április 29-ig jelentkezhetnek az első fordulóba - olvasható a közleményben.

Oszkó: nem hírnév, befektetés kell a fejlődéshez
Az elmúlt évek mesterséges táplálása miatt túlburjánzott itthon a startup világ - mondja Oszkó Péter az OXO Labs akcelerátor vezetője. Most az a kérdés, a Jeremie után az ökoszisztéma fejlődésére és tisztulására lesz-e finanszírozási képesség. A startup celebség önmagában még nem siker - a pénz az - véli a szakember.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo