Fontos határidő közeledik az adózásban! Ön ne fizessen rá!

December 20-a (péntek) több szempontból is fontos adózási határidő. Egyrészt ez a határideje a társaságiadó-feltöltésnek, és ugyancsak december 20-ig lehet az egyszerűsített vállalkozói adót fizetők körébe bejelentkezni, vagy abból kijelentkezni.

Ne tévessze szem elől a határidőt! - Kép: SXC

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kettős könyvvitelt vezető belföldi illetőségű adózónak és külföldi vállalkozónak a 2013. adóévre már bevallott adóelőlegét 2013. december 20-ig az adóévi várható adó összegére ki kell egészítenie. A kiegészítési kötelezettség azokra a társaságokra vonatkozik, amelyeknek 2012-ben az árbevétele meghaladta a 100 millió forintot – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében. (Sok egyéb dologra is ügyelni kell decemberben! Részleteket itt olvashat.)

Ennek a körnek az adóév utolsó havi, negyedévi adóelőlegét a feltöltéssel egyidejűleg december 20-áig kell megfizetnie. A kiegészítés összegét ugyancsak az ez ideig benyújtandó 1301 számú bevalláson kell szerepeltetni.

Az adózók ugyancsak december 20-áig dönthetnek, hogy 2014-ben az eva szabályai szerint adóznak, vagy kijelentkeznek az eva hatálya alól. Az evakörbe való bejelentkezéshez és az onnan való kijelentkezéshez a 13T103, illetve a 13T203 számú bejelentőlapot kell benyújtani.

A kisvállalati adó (kiva) alanya december 1-jétől december 20-ig jelentheti be elektronikusan a NAV-hoz az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, hogy adókötelezettségeit 2014-ben nem a kisvállalati adó szabályai szerint teljesíti. A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

Év végi feladatok vállalkozásoknak – készüljön fel!
Lassan közeledik az év vége, ami a gazdasági társaságokra és a könyvelőkre is nagy megterhelést ró. Egyik kiemelkedő feladat az adók feltöltési kötelezettsége, melynek a határideje 2013. december 20-a. Szakértőnk szerint érdemes előre készülni rá!

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo