Futhatnak a cégek a pénzük után

Mintegy 1000 milliárd forintos kintlévőséget érintenek az elévülést érintő szabályok az új Ptk.-ban. Az új kódex értelmében ugyanis már nem elegendő a megszakításhoz, ha csak egyszerűen írásban felszólítják a cégek adósaikat a fizetésre.

Futhatnak a pénzük után a cégek - Kép: FreedigitalphotosNet/digitalart

Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hatálybalépésével szigorodtak az elévülési idő megszakításának szabályai. Az új kódex értelmében már nem elegendő a megszakításhoz, ha csak egyszerűen írásban felszólítják a cégek adósaikat a fizetésre. Polgári pert kell indítani és érdemben végigvinni ahhoz, hogy véletlenül se fusson ki a határidőből egy pénzkövetelés jogosultja. Mindez több tízezer hazai vállalatot érinthet érzékenyen, amennyiben nem követik a változó szabályokat. Komoly gazdasági hatással is járhat a módosítás, ha figyelembe vesszük, hogy, becslések szerint jelenleg is nagyságrendileg 1000 milliárd forint a hazai cégek kintlévősége. (A szállítói hitelezés még mindig komoly probléma a magyar gazdaságban.)

Magyarországon a követelések általános elévülési ideje – azaz miután már bírósági úton sem lehet a szerződésből eredő anyagi vagy egyéb követelést érvényesíteni – öt év volt, ami az új Ptk. ez év márciusi hatálybalépésével sem változott. Ezt az időmúlást azonban a jog alapján bizonyos cselekményekkel meg lehet szakítani, amivel az elévülés időtartama elölről kezdődik. Ugyanakkor az, hogy milyen cselekmény alkalmas a megszakításra, alaposan megváltozott.

Az új Ptk. sok más, a cégek életét alapjaiban befolyásoló változást hozott!

"Az új polgári törvénykönyv hatálybalépését követően a gyakorlat szempontjából nagyon fontos változás, hogy az elévülést megszakító körülmények között már nem említi a jogszabály a teljesítésre irányuló egyszerű írásbeli felszólítást" - magyarázta dr. Tóth János, a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda partnere, aki hozzátette: "ugyanígy nem szakítja meg az elévülést a jövőben az sem, ha a követelést átruházzák vagy engedményezik, és erről értesítik a kötelezettet".

Hosszabb is lehet az elévülési idő
Főszabály szerint a követelések 5 év alatt évülnek el. Ha a felek az elévülési idő hosszát szeretnék 5 évtől eltérően megállapítani, ezt a megállapodást írásba kell foglalni. A korábbi szabályozással ellentétben tehát nemcsak 5 évnél rövidebb, hanem 5 évnél hosszabb elévülési időben is megállapodhatnak a felek. Egy dolgot nem lehet: az elévülési időt a szerződésben teljesen kizárni. Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik. Ha a teljesítés idejére a felek határidőt tűztek ki, akkor a határidő utolsó napja az esedékesség időpontja.
Ezentúl az elévülési idő megszakításához a követelésnek a kötelezettel szembeni bírósági eljárásban történő érvényesítése lesz szükséges, ami a gyakorlatban egy peres vagy az azzal egyenértékű fizetési meghagyásos eljárást jelent.

Viszont még ebben az esetben is további követelmény az új kódex alapján, hogy az így megindult eljárásnak érdemben és jogerősen le kell zárulnia.  Vagyis a jelenleg hatályos szabályoktól eltérően a bírósági eljárásnak csak akkor lesz az elévülést megszakító joghatása, ha az adott pert a felperes érdemben végigviszi és abban ítélet születik.  Amennyiben a peres eljárás bármely okból megszűnik (például a felperes eláll a keresetétől), akkor azt úgy kell tekinteni, mintha nem is került volna sor a megszakítás érdekében a peres eljárás megindítására és az eredeti elévülési idő fog tovább „ketyegni”. (A hosszú fizetési határidőkből adódó költségek és kockázatok alternatív finanszírozási megoldások beiktatásával, így faktoring alkalmazásával csökkenthetők.)

"Érdemes még megjegyezni, hogy a polgári bíróság hivatalból nem állapíthatja meg az elévülést, így annak bekövetkezése önmagában nem létesít perakadályt.  Tehát a bíróság az egyébként már elévült követelésről előterjesztett kereseti kérelmet hivatalból (t.i., idézés kibocsátása nélkül) nem fogja elutasítani.  A per formálisan meg fog indulni, és a követelés adósának kell az elévülési kifogását előterjeszteni, amiről a bíróság az ügy érdemében hozott ítéletében fog határozni" – hangsúlyozta a jogász szakember.

Végezetül érdemes tisztázni, hogy mikortól kell az elévülés megszakadásának új szabályait alkalmazni. Az új Ptk.-t hatályba léptető törvény rendelkezései szerint az új szabályok csak a március közepi hatálybalépést követően keletkezett követelésekre érvényesek. Tehát a 2014. március közepe előtt megkötött szerződésből fakadó követelések elévülése az adott határidőn belül továbbra is megszakítható egy írásos felszólítással. Mindez a hazai vállalatok számára azt jelenti, hogy a követeléseiket nem kezelhetik egyformán, hiszen más és más eszközöket kell alkalmazniuk attól függően, mikor keletkezett az adott követelés.

Feleslegessé válik a fizetési felszólítás?
Hazánkban a számla kifizetésekkel még mindig sokan hadilábon állnak. Gyakori, hogy a cégek számlaköveteléseiket csak késve, vagy egyáltalán nem fizetik ki, mely nehéz helyzetbe hozza a működő vállalkozásokat, gyakran lánctartozásokat generálva. A probléma hosszú évek óta fennáll, elsőként az építőiparban harapódzott el olyan mértékben, mely szinte ellehetetlenítette a szektor működését. Az új Ptk. elévüléssel kapcsolatos rendelkezései talán tovább nehezítik a helyzetet? Vagy éppen a követelés érvényesítésének előmozdítását célozza? Mi változott, mely hatással lehet a behajtásokra? Kiket érint a változás? Szakértőnk segít átlátni a helyzetet!

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo