Ha elfogadja a NAV első bírságát, felére csökken a büntetés összege!

A legfrissebb adóeljárási törvénytervezet szerint az adóhatóság a jövőben jóval szigorúbban venné az adózó fellebbezési lehetőségeit új bizonyítékok behozatala kapcsán, ugyanakkor a fellebbezési jogról való lemondás esetén a bírság felét elengedné a hatóság, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

A jelenleg hatályos törvényhez képest fontos változás, hogy amennyiben az adózó lemond a hatóság által utólagos adómegállapításról hozott elsőfokú határozat elleni fellebbezési jogáról és határidőre befizeti az előírt adókülönbözetet, akkor mentesül a kiszabott bírság 50%-ának megfizetése alól, derül ki a 2017. július 31-én nyilvánosságra hozott új adóeljárási törvénytervezetből.

Kép:Visionary72

A folyamat lerövidítése érdekében tett további fontos lépés a hatóság részéről, hogy egy fellebbezés alapján indult új eljárásban az adózó nem mutathat be olyan új tényeket, illetve nem hivatkozhat olyan új bizonyítékra, amelyről már az elsőfokú döntés meghozatala előtt tudomása volt, de az adóhatóság felhívása ellenére az adott tényre nem hivatkozott. Ez azt jelenti, hogy ha az adózó valamilyen bizonyítékot nem mutatott be kellő időben, azt az adóhatóság a fellebbezés után egyszerűen figyelmen kívül hagyhatja.

„A tervezet alapján úgy tűnik, hogy a hatóság a sokszor elhúzódó esetek helyett a minél rövidebb és gyorsabb adóeljárási folyamatban érdekelt és az érintett cégeket arra kívánja ösztönözni, inkább ne vitatkozzanak, nyugodjanak bele az első megállapításba, még ha az túlzottan kemény vagy adott esetben megalapozatlan is” – hívta fel a figyelmet Földes Balázs, a Crowe FST szenior menedzsere. A szakértő hozzátette: ha az adózó nem nyugszik bele a megállapításba, akkor rögtön duplázódó adóbírsággal számolhat, és igazát is csak nehezen fogja tudni alátámasztani új bizonyítékok bemutatása nélkül.

A NAV sem úszhatja meg a késedelmi kamatot
Ha a NAV indokolatlanul késlekedik a visszajáró áfa összegének kiutalásával, akkor az adózó késedelmi kamatot követelhet. Ezt állapította meg az Európai Unió Bírósága (EUB) egy magyar vállalkozó ügyében hozott ítéletében.
A jelenleg hatályos törvény értelmében a fellebbezésben lehet új tényekre és bizonyítékokra hivatkozni, hozzájárulva ezzel a sok esetben elhúzódó eljáráshoz. Az eddigi gyakorlattól eltérően így 2018-tól jóval súlyosabb következményekkel kell számolnia az adózónak egy hiányzó, „később előkerülő” dokumentum esetén. „A kezdődő adóellenőrzés során az adózónak a lehető legalaposabban kell eljárnia, vagyis lehetőség szerint már az ellenőrzés korai szakaszában is érdemes egy felkészült adótanácsadó segítségével dolgoznia” – hívta fel a figyelmet a Crowe FST szakértője.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo