Hamarosan tetőzik a cégtörlési hullám

Szerény ütemű csökkenésnek indult a megszűnő cégek száma az elmúlt hónapokban. Szeptember az augusztusi szabadságolások miatt kiugróan aktív hónap szokott lenni a cégbíróságokon, ezért a következő hónap még hozhat megugrást.

A jelek szerint csökken a cégtörléssel járó ügyek száma - Kép: SXC

Az elmúlt három hónapban 9211 cég szűnt meg Magyarországon. „A megszűnések száma továbbra is rekordközeli, sőt szeptemberben akár minden idők legmagasabb értékével is szembesülhetünk, mégis, alapjában, csökkenő trend kezd kibontakozni a megszűnések számát illetően” – véli Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

„A mögöttünk álló cégbezárási hullám lecsendesülését valószínűsíti, hogy az utóbbi időben jelentősen visszaesett azoknak az új cégbírósági eljárásoknak a száma, amelyek cégtörléssel szoktak végződni. Ilyen eljárás a kényszertörlés, a végelszámolás, a felszámolás és a csőd, igaz ez utóbbi számban elenyésző a többihez képest, és nem feltétlenül vezet törléshez” – mondja az Opten ügyvezetője. (A különösen veszélyeztetett építőipar már túl is van a nehezén.)

Az elmúlt három hónapban 8123 olyan cégbírósági eljárás kezdődött meg, amely feltehetően megszűnéssel zárul. Ebből a felszámolások és a végelszámolások száma egyaránt 2500 volt, a kényszertörléseké pedig 3000. Összehasonlításul 2012 nyarán három hónap alatt még 13 400 ilyen eljárás indult, amiből 6000 volt felszámolás, 3800 végelszámolás és 1600 az – akkor még friss jogintézménynek számító – kényszertörlés.

Rekordszámú cég szűnt meg
Csaknem 10 ezer cég szűnt meg az elmúlt három hónapban Magyarországon, korábban soha nem töröltek még a nyilvántartásból ennyi céget egyetlen negyedév alatt. A nemzeti dohányboltok miatt ugyanakkor sok új vállalkozást is alapítottak ebben az időszakban.
A megszűnési hullám elhúzódó tetőzése mellett továbbra is viszonylag magas a cégalapítások száma. A 2012 előtti havi négyezer új társas vállalkozás születését eredményező cégalapítási kedv persze nem tért még vissza, de a 2012 azonos időszakit jelentősen meghaladja az új cégek száma – mondja Tóth Tamás. Tavaly nyáron összesen 7200 új céget jegyeztek be a cégbíróságok, idén viszont 8434-et, ami 17 százalékos növekedésnek felel meg.

A magas cégalapítási arány nagyban köszönhető a dohánykereskedelemmel kapcsolatos szabályozásnak. Ennek hatását leszámítva inkább folyamatosan stabilizálódó cégstruktúráról beszélhetünk, csökkenő alapítási és tetőző törlési számokkal. Ezt a trendet jelentősen megbolygathatja majd a korlátolt felelősségű társaságok megemelt törzstőkéjére vonatkozó szabályozás 2014. március 15-étől. Azt viszont továbbra sem tudni, hogy mindez pontosan hogyan érinti majd a jelenleg is működő vállalkozásokat. Cégtörlési hullámra biztosan számíthatunk, de az átmeneti intézkedések függvényében akár tömeges cégalapítások is bekövetkezhetnek.

 

Forrás: Opten

Az Opten Cégfluktuációs Indexe (Opten – CFI) az adott időszak elején működő cégek számához viszonyítja az időszak alatt frissen alapított és megszűnt cégek számát. A 2013-as évet megvizsgálva látszik, hogy a cégbírósági torlódások okozta második negyedéves technikai kiugrást leszámítva az alapítások száma alacsony szinten stabilizálódik, míg a korábban indult eljárásoknak köszönhetően magasak a cégtörlési számok. Együttes hatásuk nagy, de csökkenő cégfluktuációt indukál.

Területi áttekintésben továbbra is kiemelkedően stabil megyének számít Pest (Budapest nélkül) 9 százalékos CFI-értékkel, a leghektikusabb pedig messze Zala megye, 22 százalékos CFI-vel. A nagyobb ágazatokat vizsgálva arányaiban az infokommunikációs szektor a legjobban stabilizálódott ágazat, a legnagyobb fluktuáció pedig továbbra is az építőiparban és a vendéglátásban tapasztalható.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo