Harcolni kell a munkaerőért - de hogyan?

Jó év elé nézhet a magyar gazdaság, de éppen ez jelenthet komoly problémát a kisebb vállalkozásoknak. A munkaerő ugyanis egyre fontosabb erőforrássá válik, és dolgozók elhagyhatják azokat a munkáltatókat, akik nem „kapcsolnak” időben. Szakértőnk segít, mi a megoldás!

Bár először inkább “hurráoptimista” megközelítésnek tartották a szakértők a kormányzat 2017-re vonatkozó prognózisát - miszerint a magyar gazdaság akár 4%-os növekedést is produkálhat 2017-ben. Ez pont duplája annak, amit 2016-ban elért az ország. Az elemzők később mégis úgy nyilatkoztak, hogy nagyon is lehetséges a 4%-os növekedés, mert: az adók és a járulékok csökkennek, a bérek és a fogyasztás nő. Az idei forrásínség után jövőre ismét beindulnak az európai uniós támogatások, ami lökést ad a padlón lévő beruházásoknak, ha pedig minden jól megy, a külső környezetünk is javul majd, hiszen 2017-ben a világgazdaságban és azon belül az eurózónában is felfutás jöhet az utóbbi évek gyengélkedése után.

Mindezek mellett a legfrissebb KSH adatok alapján a foglalkoztatottság a rendszerváltás óta a legmagasabb szinten van, a munkanélküliségi ráta 4 % környékén áll. Természetesen ebben benne van az a szám is hogy időközben a közmunka-programban foglalkoztatottak száma 220 000 fő, de valljuk be, ezeket az embereket nemigen lehet ma integrálni a munkaerőpiacra.

Mit jelent ez a cégek számára 2017-ben?

Kép:Fotolia

A növekvő termelési volument nyilván növekvő termelési erőforrással lehet biztosítani. Mivel szabad munkaerő - mondjuk ki - nincs az országban, ez azt jelenti, hogy a munkaerőre vonatkozó igény - ha az magasnak volt mondható 2016-ban - extrém szintekre léphet 2017-ben: a növekvő gazdaságban a leginkább növekvő cégek fogják igényelni legnagyobb mértékben a munkaerőt. És ezt a munkaerőt természetesen a kevésbé növekvő vagy - munkaerő-piaci szempontból - kevésbé attraktív cégektől fogják elszívni.

Három tényező van, amivel a jelen helyzetben komolyan kell foglalkoznia a cégeknek:

Béremelés nélkül nem lesz, aki dolgozzon
A személyes kapcsolat, a családias hangulat, a kisebb cégek cégkultúrája még mindig sokat számít a munkaerő megtartásában még akkor is, ha a kkv-k bérezésben alacsonyabb szintet tudnak tartani. De bizonyos szintű emelésre mindenképpen szükség lesz, különben egyszerűen nem lesz, aki dolgozzon. Kell pénz is a megoldáshoz, de a legtöbbet a vezető tehet.
A bérstruktúrát versenyképessé kell tenni, és versenyképesen is kell tartani

Amerikai vállalatoknál tapasztalt trend, hogy akár kéthavonta igazítják a béreket, hogy nehogy elmaradjanak a konkurensektől. Nyilván ez a tech szektorban a legkritikusabb, de szokjunk hozzá, hogy a magyar cégeknek is évente legalább kétszer meg kell nézniük, hogy mi a helyzet a piacon: hogy fizetnek a konkurensek?

Munkáltatói arculat, vagy employer brand építése

A mai munkaerőpiaci helyzetben már nem elég csak az anyagiakkal motiválni, ha hosszú távú eredményeket akarunk a megtartás és toborzás terén. Vonzóvá kell válni, mint munkáltató, és ezt meg is kell mutatni a piacon. Marketing és PR tevékenységek, amelyekre minden eddiginél nagyobb szükség lesz.

Jó HR, jó cégreputáció
Kevés cégnél gondolnak rá, hogy nemcsak ők formálnak véleményt az állásra jelentkezőkről, de a folyamat során a pályázó is megítéli a céget. A munkáltatói márkát, a munkáltató jó vagy rossz hírét a dolgozókon kívül azok is építik vagy rombolják, akik végül nem nyerték el a vágyott pozíciót.
A HR

A HR terület megfelelő súlyú kezelése, megfelelő büdzsék allokálása a személyzeti területre, amely a legfontosabb termelési erőforrással dolgozik. Ebbe beletartozik az is, hogy szakszerű és hozzáértő kezekbe kell, hogy kerüljön a HR, hiszen a folyamatokat ki kell alakítani és hatékonyan működtetni kell, ami azt is magába foglalja, hogy nagyon gyorssá kell válnia a területnek. Máskülönben csak egyre messzebbről integethetnek a cégek a tehetségeknek, ha képtelenek gyors kiválasztási folyamatot megvalósítani.

Tehát ha valamikor, akkor ebben az évben nagy szüksége lesz a cégeknek valódi HR-re, vagy ez a gazdasági háttér nagyon gyorsan felőrli a közepes és gyenge vállalatokat.

Tokár Péter toborzási szakértő, alapító tulajdonos TESK csoport

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo