Hatékony saját eszközről dolgozni, de biztonságos is?

A legtöbb szervezetnél már belátták, hogy nem lehet feltartóztatni a fejlődést, és teret kell engedni a felhasználóknak, hogy saját okostelefonjaikat, tableteiket vagy laptopjaikat is használhassák a mindennapi munkájuk során. A Novell szakértői szerint azonban fontos, hogy a vállalatok minden tekintetben végiggondolják a biztonsági kérdésköröket, és kiküszöböljék az esetleges kockázatokat. De pontosan mely területekre is kell figyelmet fordítani?

Az alkalmazottak számára jelentős mértékben megkönnyíti a munkavégzést, ha saját eszközeikről bármikor és bárhol dolgozhatnak, és mindez a vállalatok számára is komoly előnyöket biztosít. Felmérések szerint a szervezetek 93 százaléka tapasztalt teljesítménynövekedést annak köszönhetően, hogy az alkalmazottak a mobil eszközeiken távolról is dolgozhattak (ld. lenti infografika). Ez a növekedés ráadásul nem is elhanyagolható, hiszen a kutatás szerint a saját eszközt használó munkavállalók átlagosan 120 perccel többet dolgoznak naponta. A további előnyök között szerepel, hogy a dolgozók elégedettebbek, rugalmasabban végezhetik munkájukat, ezenfelül a hardveres, illetve a működtetési és támogatási költségek is csökkennek. Ezért a BYOD (Bring your own devices/Hozd a saját eszközöd) egyre elterjedtebb a cégek között.

Hatékony. De biztonságos?

A saját eszközről végzett munkához ugyanakkor megfelelő kereteket kell biztosítani ahhoz, hogy ne kerüljenek veszélybe a céges adatok és erőforrások. Ez ugyan fejtörést okozhat az informatikai szakembereknek, hiszen számos különféle kockázat felmerülhet, de a megfelelő eszközökkel és stratégiával minden veszélyforrás kiküszöbölhető.

Egy nyomtató is komoly biztonsági kockázatot jelenthet
A sarokban csendesen meghúzódó irodai nyomtató nem feltétlenül tűnik a legnagyobb biztonsági kockázatnak. A tanulmányok azonban azt sugallják, hogy a nyomtató egy egész hadseregnyi rosszindulatú szoftver, zsarolóvírus és pszichológiai manipuláció számára jelenthet kiskaput. A védelem nélkül hagyott nyomtatók jelentős biztonsági kockázatot képviselhetnek egy-egy szervezet hálózatára és erőforrásaira egyaránt. Ha ez Önnek meglepetést okoz, akkor az talán azért van, mert a nyomtató a hálózatának a legutolsó olyan része, amelynek a védelmére gondolna. A legagyafúrtabb hackerek számára azonban éppen emiatt elsődleges támadási pont. Hogyan gondoskodhat tehát arról, hogy hálózata biztonságos maradjon?
Az átfogó eszközkezelés mellett további aspektusokat is érdemes végiggondolni, ha a saját tulajdonú notebook, okostelefon vagy tablet használatát is engedélyező, modern munkahelyek kialakításáról van szó. A biztonságos működés egyik alapköve, hogy minden alkalmazás folyamatosan naprakész legyen minden eszközön. Ezért célszerű teljes körű, automatizált patch management eszközt alkalmazni, amely képes monitorozni a frissítések állapotát a Windows és Linux rendszert használó végpontokon egyaránt, és azonosítja a sebezhetőségeket, majd automatikusan telepíti is a hibajavításokat.

Az adatok teljes biztonságáról titkosítással gondoskodhatunk, amit szükség esetén házirend-alapon is szabályozhatunk, hogy biztonságos, titkosított mappákat hozzunk létre az eszközökön, és a hordozható tárhelyeken is titkosítsuk az adatokat. A megfelelő eszközfelügyeleti csomag arra is lehetőséget nyújt, hogy a pendrive-ok használatát is engedélyezzük, letiltsuk vagy éppen hozzáférési jogosultságokhoz kössük.

Szintén érdemes figyelmet fordítani a wifi-hálózatok felügyeletére: a megfelelő megoldás segítségével listákba rendezhetjük, mely hálózatok használatát engedélyezzük a felhasználók számára, és melyekét korlátozzuk, így egészen biztosan nem csatlakoznak kockázatokat rejtő helyekre - olvasható a Novell közleményében.

Kép: Novell (BYOD - Bring your own devices)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo