Hatmilliárdos hitelprogram az élelmiszeriparnak

Élelmiszer-ipari forgóeszközhitel-programot hirdet meg az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 6 milliárd forintos keretösszeggel, 2014. június 30-áig történő hitelszerződés-kötési lehetőség biztosításával - az erről szóló kormányhatározat kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.

Hatmilliárdos forgóeszköz-hitelprogram indul - Kép: Pixabay

A hitelprogramot az élelmiszeripari vállalkozások számára maximum 6 éves lejárattal, azon belül maximum 3 éves türelmi idővel, minimum 5 millió, maximum 500 millió forint hitelösszeggel hirdeti meg az MFB. A hitelt a többi között húsfeldolgozással és -tartósítással, húskészítmény gyártásával, gyümölcs és zöldség feldolgozásával, gyümölcslé, tejtermék, malomipari termék, tésztafélék és fűszerpaprika gyártásával, illetve szőlőbor termelésével foglalkozó vállalkozások vehetik igénybe forgóeszközök finanszírozására, valamint élelmiszeripari célú forgóeszközhitel kiváltására.

Az egy vállalkozás által az MFB agrár forgóeszközhitel-program, valamint az élelmiszer-ipari forgóeszközhitel-program keretében felvett hitelek együttes összege nem haladhatja meg az 500 millió forintot. A hitelintézetek által felszámítható kamatfelárat a vidékfejlesztési miniszter bevonásával határozzák meg.

A kormányhatározat értelmében a vidékfejlesztési miniszter a hitelprogram keretében hatályos hitelszerződéssel rendelkező vállalkozások esedékessé váló kamatfizetéséhez legfeljebb 50 százalékos mértékű, maximum évi 4 százalékpont kamattámogatást biztosít. Emellett intézkedik annak érdekében, hogy a vállalkozás a kamattámogatás figyelembe vétele nélkül számított teljes kamat hitelintézet számára történő megfizetését követően, a kamatfizetésről kapott igazolás alapján benyújtott kérelemmel kezdeményezze a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál a kamattámogatás kifizetését.

Inkább piaci lehetőség kéne, de azért a hitelt is várják a cégek
Inkább a nagyobb cégeknek volt jó lehetőség a Növekedési Hitelprogram első szakasza a K&H kkv bizalmi index eredményei szerint. A válaszadók többsége szerint a beruházások növekedése inkább a piaci lehetőségektől függ, ennek ellenére a kkv szektor egyértelműen várja a program folytatását.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo