Hét rettegett mumus az értékesítésben

Idegen emberek megszólításától a tényleges eladásig több félelem keseríti és nehezíti az értékesítők mindennapjait. Egy félelem egy hivatásban is bőven sok, itt azonban 7 „mumus” is gátolja a valódi eredményeket. Az ok egyértelműen az emberekkel történő bánásmód készségeinek hiánya.

Az Antré Akadémia egy teljes éven keresztül tanulmányozta kellő gondossággal az értékesítők munkáját. Több száz értékesítő, több száz interjú, kitöltött kérdőívek tucatjai, ügyféllátogatások és próbavásárlások jellemezték az esztendőt, ahol az országos felmérés eredményeként megdöbbentő eredmény született. Kiderült, hogy az értékesítésben dolgozó embereket 7 félelem gátolja az eredményekben:

  • Idegen emberek megszólítása
  • Saját maguk pozicionálása
  • Hideghívás
  • Visszatérő ügyféllé „konvertálás”
  • Az ügyfelek hangulatának kezelése
  • A visszautasítások kezelése
  • Az értékesítés lezárása, a tényleges eladás
Van az az ügyfél, akit el kell felejteni
Egy-egy ügyfél megszerzéséért a vállalkozók szinte mindenre képesek. Pedig olykor jobb lenne figyelni az intő jelekre, és még időben belátni: van olyan vásárló, akit jobb, ha elengedünk.
Egy szakmában egy mumus is elég, de ahol már hét félelem is keseríti a munkát, ott igazán nehezített a pálya. Pedig az értékesítői hivatás az egyik legszebb szakma kellene, hogy legyen, ahol játszva lehetne pénzt keresni. Ha a 7 „mumusból” egyetlen konklúziót kellene levonni, az nem más, minthogy a legtöbb értékesítő nem tud bánni az emberekkel. Az emberekkel történő bánásmód pedig az alapja minden eladásnak.

„Értékesíteni a világ legkönnyebb dolga. Akármit. Bármit, még a méregdrága, jócskán túlárazott prémiumterméket is. Nem az eladás az igazi művészet, hanem a bizalom kiépítése a másik emberben. Az az értékesítő, akinek nincs elég ügyfele, vagy pénze, aki folyton elutasításokat kap, nem tud bizalmat építeni az üzleti életben” – vélekedett Sándor András üzleti bizalomépítő mentor aki szerint bizalom a XXI. század valódi üzleti valutája.

Mondhatjuk, hogy ezer elégedett ügyfelünk van. De ezt mondhatja bárki. Ahhoz, hogy hitelesek legyünk, és megbízhatónak tűnjünk, inkább mutassuk meg őket! Mutassunk ajánlásokat, referenciákat! Persze nem szükséges ezret, elég száz is, de az igaz legyen. A kattintás után talál néhány konkrét technikát, ami segíthet a bizalom kiépítésében.

10 értékesítésgyilkos szokás
Ha nem pörög az üzlet, hajlamosak vagyunk mindent okolni a vevőktől a gazdaság állapotán át az időjárásig. Pedig sokszor magunk vagyunk a saját legnagyobb ellenségünk. Jobb szembenézni vele, hogy le tudjunk számolni az értékesítés gyilkos szokásokkal.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo