Hiányszakma a könyvelő és a sofőr

A szakmunkás, a gépkezelői és a mérnöki állásokra találnak legnehezebben munkaerőt a cégek Magyarországon, de a jó sofőr és könyvelő is hiánycikknek számít. A cégek több mint ötödének súlyos gondot jelent a szakemberhiány.

Magyarországon - a globális átlaggal megegyezően - a megkérdezett cégek több mint harmada, 34 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nehezen talál megfelelő munkaerőt. Tavaly ez az arány csak 23 százalék volt - derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató éves tehetség felméréséből,   Az eredmények szerint idén a legnehezebben betölthető munkakörök Magyarországon a szakmunkási, a gépkezelői, a mérnöki, és az értékesítői állások.

Az eredmények annak a fényében is megdöbbentőek, hogy a Piac & Profit által közölt ILO felmérés szerint a fiatalok jelentős része munkanélküli.

A cégek nehezen találnak ezenkívül vendéglátóipari személyzetet, sofőröket, könyvelőket, pénzügyi munkatársakat, informatikusokat, adminisztratív, irodai és személyi asszisztenseket, illetve csoportvezetőket. A magyar munkaadók 52 százaléka szerint a szakemberhiánynak semmiféle hatása nincs a cég működésére, és csupán 23 százalék véli úgy, hogy a megfelelő munkaerő hiánya nagy gondot okoz.

Japánban is súlyos probléma
A felmérés szerint egyébként Japánban van a legnagyobb hiány szakemberekből, itt a munkaadók 81 százaléka küzd nehézségekkel, amikor alkalmazottat keres. A lista élén van még Brazília, mindössze 10 százalékponttal lemaradva Japán mögött. Európában Bulgária jelentette a legnagyobb szakemberhiányt: a cégek 51 százaléka nehezen talál megfelelő munkaerőt, de a német munkaadóknak is az átlagosnál nagyobb nehézségeket okoz a munkaerő felvétel.Míg tavaly a lengyel munkaadók jelentették a legkisebb szakemberhiányt - mindössze 4 százalékuk nyilatkozott problémákról, idén viszont már 37 százalékuk szembesült a jól képzett munkaerő hiányával. 2012-ben az ír munkaadók számoltak be a legkényelmesebb helyzetről: ott csupán 2 százaléknak jelent gondot a megfelelő munkatárs megtalálása. A nemzetközi összesítés szerint az öt legnehezebben betölthető munkakör a szakmunkás, a mérnök, az értékesítő, a technikus és az informatikus pozíció.

A nemzetközi összesítés szerint a munkaadók 56 százaléka szerint egyáltalán nincs, vagy csak alacsony hatással van egy cég működésére, ha az üres álláshelyet nem sikerül rövid időn belül betölteni. Ez a hatás a megkérdezettek 31 százaléka szerint alacsony, míg egynegyedük úgy véli, hogy a szakemberhiány egyáltalán nincs hatással a cég működésére. A tavalyi felmérésben ugyanakkor a munkaadók az ugyanilyen mértékű szakemberhiányt még jóval nagyobb problémának látták - hangsúlyozza a Manpower a közleményben.

Kiss Judit, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a munkaadók világszerte kezdenek hozzászokni a szakemberhiányhoz, amely a globális recesszió elmúltával a jövőben egyre súlyosabbá válik. "Ez a kényelmes, beletörődő álláspont azonban komoly veszélyt jelent, hiszen a cégek fejlődésének - és általában a gazdasági növekedésnek - a kulcsa a jól képzett munkaerő" - hangsúlyozza a szakember.

A legnagyobb problémának azt tartják a munkaadók, hogy az álláskeresőknek szakmai vagy technikai képességei hiányosak, illetve holtversenyben első, hogy egyáltalán nincsenek pályázók. A problémák rangsorát Magyarországon a gyakorlat hiánya vezeti, második a szakmai vagy technikai képességek hiánya, a harmadik pedig az, hogy a jelentkezők magasabb fizetést szeretnének, mint amennyit a munkaadó ajánlani tud.

Arra a kérdésre, hogy milyen stratégiát dolgoztak ki arra, hogy megoldják a nehézségeket, amelyeket a munkaerő felvétel okoz, a legtöbben (25 százalék) azt válaszolták, hogy olyan jelentkezőt választanak, akinek ugyan hiányoznak bizonyos szakmai készségei, de képes elsajátítani azokat. Ez a magyar munkaadóknál is népszerű megoldás (32 százalék), de megelőzi (38 százalék) a már meglévő munkatársak képzése.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo