Hogy ne játsszuk el potenciális ügyfeleink bizalmát?

Mindenki értékesít, van aki termékeket, szolgáltatást, van, aki gondolatokat, vagy éppen emberi törekvéseket. Nem mindegy, hogy hogyan. Ha jól, akkor örömöt, ígéreteket vált valóra, ha rosszul, akkor csak bosszúságot és csalódást.

Kép:Pixabay

Ügyfelem nevében hívott fel a minap egy számomra ismeretlen férfi. Üzleti ügyfél találkozóra invitált, hogy egy lehetséges közös projektet indítsunk el.

Remek, mondtam magamban, nem szabad semmilyen üzleti lehetőség előtt elmenni. Kölcsönös adatcsere, majd időpont és helyszínegyeztetés következett. Profi volt, még azt is megjegyezte, hogy közös ismerősünk is jelen lesz a találkozón. Kávéházi, vagy inkább éttermi helyszínt jelölt meg, de hát ebédidőben fogunk találkozni. Nem annyira profi, de elmegy.

Időben érkeztem, s a karácsony várás üzleti forgatagában nézelődtem, amikor ránéztem az órámra, hogy itt lenne az idő a megérkezésnek. Sehol senki. Telefont nem veszi fel, aztán foglaltat jelez, aztán kinyom. 11 óra múlt 5 perccel – ez már késés, sőt udvariatlanság. Ügyfelemet hívom, külföldön van. Ez már furcsa.

Ez tényleg elad!
Egy vállalkozás, ha komolyan szeretne versenyelőnyre szert tenni, illetve érthető módon, a vásárlók nyelvén szólva szeretne kommunikálni és hatékonyan eladni, akkor felépíti a maga haszonérvelési láncát, ami nem áll másból, mint összeírja egy táblázatba a termékeinek jellemzőit, azok előnyeit, és az ebből származó megoldásokat. És eszerint érvel, kommunikál a vásárlóival. Hogy ez mit jelent? Itt megtalálja!
De én kitartó vagyok, és most már a végére akarok járni, belefér, még egy királyi 5 perc. Csöng a telefon, s jelentkezik meghívóm, hogy némi baleset érte, autójával koccant, pát perc és itt lesz. Oké. Javított egy kicsit. Meg is érkezik egy fiatalos ötvenes az étterembe, ez biztos ő lesz, várom az asztalnál. De még sem, mert megáll beszélgetni valakivel, s felém sem biccent. Mégis pár perc után odaballag hozzám, hogy bemutatkozzon. Most már valóban felteszem a kérdést magamban, hogy mit keresek én még itt? Ez már messze volt a profitól. Na, de furdal a kíváncsiság! Mi az az üzleti projekt, ami az ölembe hullik?

Leülünk, s fél óra kölcsönös bemutatkozás után a lényegre tér. Üzleti ajánlata egy MLM rendszerbe való beléptetés volt. A rendszer bemutatását briliánsan csinálta, igaz már több mint 5 éve gyakorolja. De csak prezentáció volt, nyomta a szöveget ezerrel. Felforrt a vér a fejemben, ilyen pofátlan, behúzott a csőbe, olyan témával talált meg, ami nálam már nem aktuális. De nem ez volt a legrosszabb, hanem az, hogy nem lehetett lelőni, legalábbis az udvarias kommunikációs formában. Csak duma, csak duma. Úristen, mit csinál ez az ember?

A legalapvetőbb kommunikációs lépéseket sem tartotta be, nem hallgatott meg engem, bármit mondtam, csak neki volt igaza, ha véleményt mondtam, az nem úgy van, kaptam vissza. Sehogy sem tudtam megállítani. Na, megállj csak, kiszúrok én veled, nemes bosszú fogant meg bennem. Megírom! Emberek így nem lehet üzletet kötni! Ez így tukmátor, kereskedő, ügynök, szakmája negatív példája, az emberi kapcsolatok és bizalom pazarlója! Értékesíteni másként kell! Üzenem neki: Érdemes megtanulni, és vér profi értékesítővé válni! Így mindenki nyerni fog! (A céges weboldalon is sugározhat hitelességet, vagy épp megbízhatatlanságot. Mutatjuk, mi az a 6 dolog, amire figyelni kell!)

Pénzes Zsuzsa Comline Budapest Kft.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo