Így éljük túl beszállítóként

Ha beszállítók szeretnék lenni egy nagyobb cégnél, számos elvárásnak kell megfelelnünk. De nem árt magunkat is megfelelően védeni, mert a kisebb félnek is vannak kockázatai.

Sok kisvállalkozás számára a nagy álom, a biztos jövő ígérete az, hogy egy nagyobb vállalat beszállítójává válhasson. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a cégek számos igen komoly feltételt támasztanak a beszállítani kívánó kisvállalkozásokkal szemben, így a vágyott cél elérése komoly felkészülést igényel.

Beszállítóvá válni nem olcsó mulatság: a minősítések megszerzése, a prototípus megépítése, a gyártási kapacitás kialakítása komoly beruházásokat jelent, amelyeket a legtöbb magyar kkv nemigen tud saját zsebből finanszírozni. Ráadásul a beszállítói láncban a vevők jellemzően kiugróan hosszú fizetési határidőkkel dolgoznak.

Kép:Fotolia

De a felkészülés a magunk védelmében is nagyon fontos, hiszen egy kisebb céget akár végletesen megrendíthet, ha a korábbi felvevő tönkremegy, vagy mondjuk egyszerűen csak nem fizet.

Adunk néhány tippet a túléléshez.

1. Ellenőrizzük a vevőt!

Tévedés, hogy csak a nagyobb „halnak” van joga tájékozódni a beszállító partnerről! Mint minden más esetben is, beszállítóként is nagyon fontos, hogy pontosan tudjuk, kivel is szerződünk. Mérjük fel a vevő hitelképességét, tájékozódjunk, hogy milyen a fizetési fegyelem az adott cégben, ellenőrizzük a hátterét a céginformációs adatbázisokban. Ragadjunk meg minden lehetőséget, hogy tudjuk, mire számíthatunk. A kis cégek számára ugyanis a legnagyobb veszélyt a bizonytalanság jelenti. Készüljünk fel, amire csak lehet!

2. Biztosítsuk a jogainkat!

Az értékesítési feltételek közé építsük be azt a kitételt, hogy az átadott áru a mi tulajdonunk marad egészen addig, ameddig a vevő a teljes vételárat ki nem fizeti – tanácsolja az smerocket szakértője.

Nagyobb kockázatú vevők esetén akár olyan jogokat is kiköthetünk, hogy a kifizetésig az árunkat külön kell tárolni más beszállítók termékeitől, sőt, elvileg ahhoz is kiköthetjük magunknak a jogot, hogy beléphessünk a vásárló ingatlanába a saját árunkért – ha azt nem fizették ki, így jogilag, az első pont szerint, még a miénk.

Nem a méret a lényeg!
Beszállítónak nem születik egy cég, hanem csak sok munkával válhat azzá. Két multinacionális cég, egy kereskedelmi és egy gyártó vállalat mondta el nekünk elvárásait.
3. Csökkentsük a tartozások idejét!

Az időben való számlázás ösztönözheti az időben való fizetést is a szakemberek tapasztalatai szerint. A szállítás után 24 órán belül állítsuk ki a számlát, azt küldjük át e-mailben, és kérjük az ügyfelet, hogy erősítse meg a beérkezését. Így elejét vehetjük annak a huzavonának, hogy megérkezett-e a számla egyáltalán.

Más módszerekkel is ösztönözhetjük a minél korábbi fizetést, például adhatunk némi kedvezményt, ha a 30 napos határidőhöz képest 10 napon belül megtörténik a fizetés.

4. Készüljünk fel!

Mindenképpen érdemes felkészülni a legrosszabbra – a nemfizetésre is, hiszen egy, a beszállítói létre berendezkedett kisvállalkozást padlóra küldhet, ha a fő ügyfél nem fizet. A faktoring például nagyon hasznos megoldás lehet a hosszú fizetési idők áthidalására. Itt olvashat a faktoringról részletesebben. De érdemes megfontolni a hitelbiztosítás lehetőségét is. Természetesen ez pénzbe kerül, tehát számolni kell a plusz költséggel, bizonyos esetekben viszont ez bőven megérheti.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo