Így lehet versenyképes a vidék is

A szolgáltató központok mára Magyarország legnagyobb foglalkoztatóivá váltak, azonban itt is érezhető az ország "vízfejűsége". Pedig vidékre is lehet csábítani a döntéshozókat, csak tudatosan tenni kell érte.

A SSC-k (Shared Service Center) Magyarországon is egyre gyakrabban teszik le a voksukat a vidéki nagyvárosok mellett. A Budapest központúság csökkenése évről-évre látványosabb, a felmérések szerint a szektor 2013-ban még a munkaerő 82,83%-át, 2014-ben pedig a 84,76%-át foglalkoztatta a fővárosban. 2015-ben ez szám már csak 76,48%, ami a diverzifikálódás megindulását jelzi. Több vidéki város is tudatosan kezdte vonzani ezeket a cégeket. Legutóbb Szegeden kezdődött komoly program, hogy az SSC-ket az ország déli felébe csábítsák. A folyamatot nehezíti, hogy bár hazánk egyik legnagyobb foglalkoztatója a szektor, ismertsége még mindig nagyon alacsony.

Lehetne még ennél is jobb
Az SSC-kről nemrég készült nemzeti EY-felmérés is azt mutatja, hogy az elmúlt öt évben a globális vállalatok egyre gyakrabban választották szolgáltató központjaik helyszínéül Magyarországot: a jelenleg hazánkban működő központok 38 százaléka ebben az időszakban kezdte meg működését. Ugyanez a felmérés mutatott rá arra a négy területre is, ahol van még tere a fejlődésnek. Ha ezek teljesülnek, még intenzívebb lehet a hazai SSC-szektor növekedése.
Az SSC szektor Magyarországon belül Budapesten tudott igazán megerősödni. A kétezres évektől egyre több iroda jött létre, mára a több mint 90 hazai SSC nagy része itt található. A nagyon intenzív, idegen nyelveket beszélő munkaerőigény olyan méreteket öltött, hogy napjainkra már úgy fogalmaznak, hogy Budapest „túlfűtött”, azaz a kereslet jelentősen meghaladja a kínálatot. Ez elindított egy bérspirált, illetve ezt kivédve, egy elmozdulást.

Már egy-két éve látható trend, hogy a hazai szolgáltató központok el fognak mozdulni a vidéki városok felé, mondja Fritzné Szénási Katalin, a SSC Szeged Projekt ötletgazdája. Szegeden feltérképezték, hogy mi kell a szolgáltató központoknak, ami vonzóvá tenné a várost. Magas színvonalú irodaházak, minél több idegen nyelven beszélő – főként diplomás – fiatal, beruházásbarát városvezetés és jó infrastrukturális adottságok. A vidéki nagyvárosok – ha az első pontban nem is, de a többi háromban bizony tudnak már versenyezni Budapesttel, véli az ötletgazda.

Kép:PP

A vidéki egyetemi városok abszolút előnyben vannak, mert fontos, hogy a vonzáskörzetben hosszú távon folyamatos legyen a feltételeknek megfelelő munkaerő kínálat. Ebben Szeged nagyon jól áll, hangsúlyozza Fritzné Szénási Katalin.

Miért jó a fiataloknak?

Az elmúlt időszakban több felmérés is született, amely az alábbi eredményt mutatja a kezdő munkavállalók szemszögéből nézve:

- átlagon feletti munkabér

- nemzetközi munkakörnyezet

- folyamatos idegennyelv használat

- gyors előmeneteli lehetőség

- jó munkahelyi környezet

- érdekes, vonzó munka

- folyamatos fejlődési lehetőség

- jó csapatszellem, támogató csapat, csapatépítő események

Ezekre alapozva a szegedi városvezetés, a szegedi egyetem Gazdaságtudományi és Bölcsészettudományi Karának összefogásával, és a Szeged Pólus Nonprofit Fejlesztési Kft csatlakozásával létrejött az SSC Szeged projekt.

- Az projekt célja, hogy az idegen nyelveket beszélő fiatal munkavállalói rétegre alapozva a városba telepítsen üzleti szolgáltató központokat – ezzel win – win szituációt hozva létre: minőségi pozíciókat biztosítva a képzett fiataljainkat meg tudjuk tartani, a szolgáltató központok jól felkészült munkavállalókat kapnak, a város pedig jól prosperál mindebből, hiszen a képzett lakosság megtartásával, számukra az átlagon feletti fizetés elérésével a helyi gazdaságba begyűrűzik a pozitív hatás. Ennek a munkavállalói rétegnek a fizetőképes keresletéből részesedni tudnak a helyi vállalkozások is, mondja Friztné Szénási Katalin.

Máshol nincs vízfej

Az európai országok legtöbbjének egyébként nem kell ennyire megküzdeni a főváros központúság problémájával, ha az üzleti szolgáltató központok letelepítését tekintjük. Lengyelországot például egyelőre szívsebben választják az SSC-k, mint hazánkat, és ott a vidéki városokban is vonzó lehetőségeket találnak. A lengyel vidéki nagyvárosok tudatos marketinggel és irodafejlesztésekkel szálltak be a versenybe, és látványos sikereket könyvelhetnek el. Ám a statisztika évről évre azt mutatja, hogy ott vagyunk a nyomukban.

Tenni kell érte

Szegeden egy éve indult el a tudatos „építkezés”, a hosszú távú siker érdekében többirányú lépéseket tettek, terveznek. Ez példaként szolgálhat más hazai vidéki nagyvárosnak is, aki az üzleti szolgáltató központok előtt kitárná kapuit.

- Minden lehetséges módon igyekszünk elérni az üzleti szolgáltató központok döntéshozóit, felhívni a figyelmet a város jó adottságaira. Emellett külön befektetésösztönző csomagot hoztunk létre. „Befektetői egyablak” érhető el, minden érdeklődőnek key account menedzsert biztosítunk, a menedzsmenten belül elérhető SSC szakértő, akivel az érdeklődő cégek a szakmai kérdéseket is meg tudják beszélni. A városvezetés elkötelezett a beruházások iránt, a tőlük telhető maximum rugalmasságot nyújtják, hangsúlyozza a projekt ötletgazdája.

Másfelé is kell reklám

Mivel az SSC-k világa itthon még kevésbé ismert, így arra is hangsúlyt fektetnek, hogy az egyetemi hallgatók mellett a lakossággal is megismertessék ezt a szektort.

Fritzné Szénási Katalin kiemelte, a fiatalokat több fronton is ösztönzik, az üzenet azonban egyértelmű: magabiztos idegennyelvtudás (lehetőleg egynél több) megnöveli a minőségi munkahelyen való elhelyezkedés esélyét. A hallgatók képzésébe SSC modulok épülnek be, hogy a meglévő képzésük „SSC konform” legyen.

A fiataloknak egyébként is vonzó egy SSC-ben kezdeni, mert átlagnál magasabbak a bérek, hangsúlyos a mentorprogram, és folyamatos tréningekkel segítik a munkatársakat. Akár cégen belül, akár a szektor egyéb szereplői felé gyors karrierépítési lehetőség kínálkozik, és ez ma igen lényeges szempont az egyetemről kikerülő munkakeresők kívánságlistáján.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo