Így lehetne könnyebben hozzájutni az uniós forrásokhoz

Az egyszerűsítés és gyorsítás teheti hatékonyabbá az európai uniós források felhasználását az Állami Számvevőszék azon felmérése szerint, amelyet egy 13 országra kiterjedő ellenőrzés részeként készítettek a közelmúltban.

Az elektronikus, illetve on-line ügyintézés kiterjesztését, az elektronikus aláírás bevezetését, az Egységes Monitoring Információs Rendszer fejlesztését javasolták a legtöbben az Állami Számvevőszék európai uniós forrásokhoz való hozzáféréséről szóló felmérésében a válaszadók. Mindemellett pedig azt, hogy legyen lehetőség a pályázatok, projektek elektronikus ügyintézésére a pályázat benyújtásától egészen a projekt lezárásáig. Így felgyorsulnának az eljárások, illetve papírmunkát - és ezzel együtt költséget - takarítanának meg a kedvezményezettek és a hatóságok.

Ellenőrzés 13 államban
Az Állami Számvevőszék 13 uniós tagállammal közösen vesz részt az uniós támogatások felhasználását egyszerűsítő intézkedések hatásosságát értékelő nemzetközi ellenőrzésben. Az ellenőrzés részeként az Állami Számvevőszék egy kérdőíves módszert dolgozott ki. Ennek alkalmazásával az ÁSZ 30 ezer kedvezményezetthez jutott el, felkérve őket, hogy mondjanak véleményt az adminisztrációs rendszer működéséről és tegyenek egyszerűsítő javaslatokat. Ilyen konkrét javaslatot a visszaérkezett közel 14 ezer válaszból 1600 tartalmazott. Ezeket az ÁSZ nyolc témakörben foglalta össze.
Az ÁSZ jelentés tervezete egyeztetés alatt van, a közös nemzetközi jelentés nyilvánosságra hozatala 2013 második felében várható.
A válaszadók számos javaslata a benyújtandó dokumentumok számának, terjedelmének csökkentésére és a pályázói, illetve a projekt adminisztrációs felület továbbfejlesztésére vonatkozott. Több konkrét javaslat született az eljárások gyorsítása, illetve egyszerűsítése érdekében. Emellett a válaszadók hiányolták a közvetlenebb ügyfélszolgálatot, valamint a személyes konzultáció lehetőségét.

Sokan tettek javaslatot az útmutatók és a sablonok továbbfejlesztésére, valamint visszatérő elem volt a finanszírozás egyszerűsítése, gyorsítása. Többen felvetették a kifizetési kérelem beadása és az utalás között eltelt idő csökkentésének szükségességét. Igényként fogalmazódott meg például, hogy a különféle hatósági igazolások érvényességi határideje „automatikusan" hosszabbodjon meg, ha a feldolgozási vagy hiánypótlási időszak elhúzódik.

2013 legfontosabb feladata: egy cent sem kerülhet vissza!
Végtelenül egyszerű pályázatokra, ösztönző támogatási célokra és komoly állami kamattámogatásra lenne szükség ahhoz, hogy megindulhassanak a beruházások. A legfontosabb feladat 2013-ban, a rendelkezésére álló uniós források felhasználása lenne – mondta a Piac&Profitnak Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója.
A tavalyi év végén publikált statisztikák szerint egyébként a 2015 végéig lehívható 8200 milliárd forint összegű európai uniós forrásból 3200 milliárdot fizettek ki, a pályázható összeg 95 százalékát  meghirdették, 85 százalékról megszületett a támogatói döntés.
Lesz folytatás

Az Állami Számvevőszék törvényben meghatározott feladata és küldtetése, hogy tapasztalataival támogassa a jó kormányzást, valamint a hatékony állam megteremtését. A felmérésből fakadó javaslatok az intézmény témában kiadott közleménye szerint nem az ÁSZ szakmai álláspontját jelenítik meg, ugyanakkor azok összegzésével az ÁSZ hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a támogatási rendszer a 2014 és 2020 közötti programozási időszakban gördülékenyebben működjön.

Ennek jegyében az elkészített Tájékoztatót az ÁSZ elnöke eljuttatta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszterhez, Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszterhez, Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz, valamint Petykó Zoltánhoz, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökéhez.

Zajlanak az egyeztetések

Az ÁSZ ellenőrzési az intézmény által kiadott közlemény szerint tapasztalataival is támogatja a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó uniós támogatási stratégia kidolgozását. Ezért Domokos László ÁSZ elnök találkozott Cséfalvay Zoltánnal, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiai államtitkárával, aki a 2014 és 2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásáról folyó tárgyalások vezetője. Az eszmecserén az európai uniós források felhasználásának számvevőszéki tapasztalatai kerültek napirendre.

A felek egyetértettek abban, hogy le kell vonni a 2007 és 2013 közötti támogatási időszak tapasztalatait, ahhoz, hogy Magyarország 2014 és 2020 között hatékonyabban tudja felhasználni a rendelkezésre álló európai uniós forrásokat. A találkozón Domokos László kifejtette: az ÁSZ jelentései rámutattak, hogy a támogatási rendszer széttagolt és nem elég hatékony. Cséfalvay Zoltán azt hangsúlyozta, hogy a következő hét éves fejlesztési ciklusban az uniós forrásokat célzottabban, kevésbé elaprózottan és hatékonyabb intézményrendszerben kell felhasználni.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo