Így lesz a baj a munkahelyi pletykából

A közösségi média terjedésével egyre több olyan tartalom válik nyilvánossá a munkahelyeken, melyek régebben csak a céges folyosókon vagy a liftben elejtett pletykák szintjén léteztek.Tekintettel arra, hogy ezek a tartalmak akár egy nagyobb közösség előtt is nyilvánossá válhatnak, komoly fejtörést okozhatnak a munkaadónak is.

Kép: Pixabay

A munkavállaló egy-egy meggondolatlan posztja vagy a felettesén élcelődő kommentje miatt adott esetben akár felmondásra is számíthat, de sok függ attól is, hogy az adott cég rendelkezik-e erre vonatkozó munkahelyi belső szabályzattal. Egy teljesen új kihívással szembesülnek tehát a vállalkozások és alkalmazottaik, ahol a személyiségi jogok és a vállalati érdekek sokszor összeütközésbe kerülnek egymással.

Közösségi oldalakon elejtett megjegyzések, posztok vagy képek miatt szankcionált munkavállalókról számos külföldi és hazai példát is találunk az elmúlt évekből. A Virgin Atlantic nevű angol légitársaság például azért vált meg korábban több alkalmazottjától, mert azok a Facebookon sértő megjegyzést tettek a társaság utasaira, 2009-ben pedig a Vodafone bocsátotta el egy online marketingesét egy viccelődő Twitter-üzenet miatt. A fenti ügyek kapcsán is felmerül a kérdés: hol húzódik a munkavállalói véleménynyilvánítás határa, illetve a munkavállalónak magánéletében milyen mértékben kell figyelemmel lennie munkáltatója jogos gazdasági érdekeire.

Ellenőrizhet a munkáltató

Ennek megválaszolásához látnunk kell, hogy a munkavállaló felelőssége nem szűnik meg azzal, ha az adott munkanap befejeztével hazamegy. A munkavállaló ugyanis munkaviszonya fennállása – tehát nem kizárólag a munkaideje – alatt nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. Fontos kiemelni, hogy a munkavállaló kötelezettségszegése megvalósul a gazdasági érdek veszélyeztetésével, tehát a munkavállaló nem védekezhet azzal, hogy a munkáltatót nem érte tényleges kár.

A Munka Törvénykönyve kifejezetten lehetővé teszi a munkáltatónak, hogy munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében ellenőrizze munkavállalóját. (Sokan már a jelentkezéskor csekkolják a Facebook-profilt.) Figyelembe véve, hogy e tárgyban viszonylag kevés bírói ítélet áll rendelkezésre e tárgyban, a munkáltató akkor jár el körültekintően, ha a munkáltató belső szabályzatban rögzíti fontosabb elvárásait, ideértve az internet-, email-, esetleg közösségi oldal használattal kapcsolatos rendelkezéseit. Ezekben többek között azt is fontos tisztázni, hogy engedélyezi-e az általa biztosított eszközök magáncélú használatát, mely magatartásokat tilalmaz, illetve az ellenőrzést technikailag hogyan bonyolítja le.

Így ellenőrizhetők a dolgozók
A munkáltató köteles a munkavállalót tájékoztatni személyes adatainak kezeléséről, továbbá őt csak a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében ellenőrizheti. Összegyűjtöttük a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ajánlásának legfontosabb elemeit.
Kiemelendő, hogy abban az esetben, amennyiben a munkáltató a munkavállaló személyiségi jogát korlátozza – márpedig a véleménynyilvánítás korlátozása ide tartozik – ez esetben vizsgálnia kell, hogy gazdasági vagy más érdekei arányban állnak-e a munkavállaló személyiségi jogának korlátozásával, illetve, hogy a korlátozás adott esetben feltétlenül szükséges-e. A korlátozás módjáról, feltételeiről és várható tartamáról a munkavállalót előzetesen tájékoztatni kell, a korlátozás pedig kiterjedhet a munkavállaló munkahelyen kívüli magatartásaira is különösen, ha a munkavállaló vezető beosztásban, vagy egyéb fontos pozícióban van. A munkáltatónak épp ezért célszerű szabályoznia a nevében tett nyilatkozatok megtételének módját, rendelkezni az előzetes egyeztetés kötelezettségéről.

Az internet nem felejt

„Gyakran hallhatjuk azt, hogy internet nem felejt. Mindez egy olyan alapigazság, amit érdemes jól megjegyeznie minden alkalmazottnak, de igazán csak azok a munkavállalók tudják átérezni, akik könnyelműen, általuk esetleg kifejezetten szűknek tartott körben osztották meg véleményüket, képeiket ismerőseikkel, még is bajba kerültek. Ez különösen igaz a közösségi oldalakra, amelyek felhasználási szabályzatai alapértelmezésben széles körű hozzáférést engednek a felhasználók adataihoz. A közösségi oldalakon a munkavállalók által elkövetett jogsértések körére pedig számos példát találunk.

Vigyázz, ha lájkol a főnök!
Fegyelmi büntetést kockáztat, de súlyos esetben még az állását is elveszítheti az a munkavállaló, aki munkaidőn kívüli viselkedésével a munkáltató jó hírnevét vagy gazdasági érdekeit veszélyezteti.
A leggyakoribb ezek közül a munkáltatóra tett sértő vélemény, de üzleti titok kiszivárogtatása is előfordul. Nem számít ritkának az sem, hogy a munkavállaló jogosulatlanul igénybe vett betegszabadságára úgy derül fény, hogy például egy koncerten vagy külföldön készült fényképet tesz közzé magáról. Számos esetben a munkavállalók nincsenek tisztában azzal, hogy magánéletükben is figyelemmel kell lenniük munkavállalói kötelezettségeikre, így különösen a számukra evidens információk titokban tartására, amelyek a munkáltató üzleti titkait képezik” – mondta el Buzási Barnabás, a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda munkatársa.

Fontos látnunk azonban, hogy nemcsak szigorúan a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartások, hanem például egy éjszakai mulatozáson készült ittas fotó publikálása vagy kollégák akár privát chatüzenetek során történő zaklatása is munkáltatói szankciót vonhat maga után, mely az eset körülményeitől függően szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetéstől az azonnali hatályú felmondásig terjedhet. Mindez azzal indokolható, hogy az ilyen jellegű magatartások veszélyeztethetik a munkáltató jogos gazdasági érdekeit vagy alkalmasak lehetnek a munkáltató jó hírnevének vagy a munkaviszony céljának veszélyeztetésére.

Mindezekre figyelemmel a munkavállaló akkor jár el a megfelelően, ha alaposan tájékozódik a munkahelyén érvényben lévő ellenőrzési szabályokról, felhasználói fiókjai tekintetében szigorú adatvédelmi beállításokat érvényesít és a munkatársakat és az egyéb ismerősöknek szánt kommunikációt külön kezeli, kerüli a munkáltatóval kapcsolatos nyilvános véleménynyilvánítást, illetve a tartózkodik kifejezetten személyes jellegű tartalmak megosztástól.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo