Így lesz EKÁER-köteles a kisteher

A kormányzat a 2017 január elsejétől érvényes adótörvényekben a fuvarozókat és termelőket komolyan érintő változást tervez. Eszerint ha a gépjármű össztömege a felrakodást követően meghaladja a 3,5 tonnát, EKÁER-köteles lesz.

Megakadályozná a kormányzat, hogy a kisteherautók túlpakolásával ki lehessen kerülni a regisztrációt és az ellenőrzést - hívta föl a figyelmet cikkében a Magyar Idők. A lapnak a NAV sajtófőnöke azt mondta: az országban több ponton is működik közúti súlymérő, ezek segítségével pedig kiszűrhető, ha a kereskedelem valamely szereplője tévesen adta meg a rakomány súlyát.

Itt olvashat arról, mire kell figyelni, hogy ne legyen gond az EKÁER-rel egy adóellenőrzésnél.

A módosítás megteremti az EKAER bejelentési kötelezettséget akkor is, ha a nem kockázatos terméket nem útdíjköteles gépjárművel fuvarozzák, azonban a gépjármű össztömege a felrakodást követően meghaladja a 3,5 tonnát - írja a javaslat indoklása.

Az Art. 22/E. § (1) b pontjában az „Útdíjköteles gépjárművel végzett” szövegrész helyébe az „Útdíjköteles gépjárművel, továbbá a 3,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművel végzett” szöveg lépne a javaslat szerint.

Nehezebb lesz elcsalni az adót
Komoly módosításokat tartalmaz az adóelkerülés elleni szabályokban az egyes adótörvények 2016 tavaszi módosításaival kapcsolatos törvényjavaslat , de bővül a kockázatos adósok köre, és változás jön az EKÁER rendszerben is. A várható legfontosabb változásokat összefoglaló sorozatunk első részében a cégek részére fontos újdonságok részleteit a Deloitte adó- és jogi tanácsadási részlegének partnere foglalja össze.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo