Így mehetünk táppénzre az idén

Idén érdemben változnak a táppénzre vonatkozó szabályok: többek között másként kell kiszámolni a táppénz összegét, amelyet különleges esetek bonyolítanak. A jogszabályváltozások újradefiniálnak számos fogalmat is.

Kép: SXC

A táppénzre vonatkozó szabályok 2015-ben jelentősen változtak. A táppénzt érintő módosítások a 2014. évi 186-os valamint a 187-es Magyar Közlönyben hirdették ki. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk a táppénzre vonatkozó főbb módosításokat. Valamennyi módosulásról beszámol a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ írása, amelyet együttműködő partnerünk, az Adó Online közölt.

Keresőképtelenség igazolása:

A módosítás lehetővé tette, hogy az ellenőrző (fő)orvos, ha az orvosi dokumentáció alapján indokoltnak tartja, akkor 30 napra visszamenőleg igazolhatja a keresőképtelenséget. Az ellenőrző (fő)orvos – a kezelő orvos jelenlétében – a keresőképtelenség fennállását a biztosított tartózkodási helyén is ellenőrizheti.

Táppénz előleg folyósítása:

Ha a táppénz összege – a 2004. évi CXL. törvény 33. § (3) bekezdésében meghatározott időtartam figyelmen kívül hagyásával – 21 napon belül azért nem állapítható meg, mert nem került sor a biztosított jövedelméről bevallás benyújtására az adóelőleg megállapításához, a rendelkezésre álló adatok alapján az igénylő részére végzésben előleget kell megállapítani.

Ez esetben - legkésőbb az előlegről szóló végzés meghozatalát követően - egy év áll rendelkezésre a pénzbeli ellátásról szóló érdemi döntés meghozatalára.

FELMONDÁSI TILALOM: A 3 ALAPSZABÁLY
A munkavállaló és a munkáltató bármikor megszüntetheti felmondással a munkaviszonyt, kivéve, ha a felek külön megállapodnak ennek ellenkezőjében. Mondjuk abban, hogy a munkaviszony legfeljebb a munkaviszony kezdetétől számított egy évig felmondással nem szüntethető meg. Mit kell tudni még a felmondási védelemről? Mikor, kire vonatkozik, és kire nem?  Íme a legfontosabb tudnivalók.
Változott a táppénz számításának a szabálya is

Ha a biztosítási idő a táppénzre való jogosultság kezdő napját megelőzően folyamatos, akkor a táppénz alapját a táppénzre jogosultság kezdőnapját közvetlenül megelőző naptári év első napjától a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjáig terjedő időszakban az időszak utolsó napjához időben legközelebb eső 180 naptári napra jutó jövedelem alapján kell megállapítani. A folyamatos biztosítási idő megszakítása esetén a táppénz alapjaként a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni.

Abban az esetben, ha a biztosított a fenti időszakban nem rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel, azonban a fenti bekezdésben leírt időszak utolsó napjához időben legközelebb eső időszakban rendelkezik legalább 120 naptári napi jövedelemmel, és van legalább a táppénzre való jogosultság kezdő napjától 180 nap folyamatos biztosítási jogviszonya, akkor a táppénz naptári napi alapját a 120 napi tényleges jövedelem alapján kell megállapítani.

Más a számítás akkor, ha a biztosított a fenti időszakban nem rendelkezik 120 naptári napi jövedelemmel, de a táppénzre való jogosultság első napját megelőzően van legalább 180 nap folyamatos biztosítási jogviszonya, a táppénz naptári napi alapját a tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelme alapján kell megállapítani, illetve ha a biztosított a táppénzre való jogosultság első napját megelőzően nem rendelkezik 180 nap folyamatos biztosítási jogviszonnyal, a táppénz naptári napi alapját a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér (azaz 2015-ben havi 105 000 forint) alapulvételével kell megállapítani, kivéve ha a tényleges vagy a szerződés szerinti jövedelme a minimálbért nem éri el. Ez esetben a táppénz naptári napi alapja a tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem.

A módosításokat a 2014. december 31-ét követően kezdődő ellátásra kell alkalmazni.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo