Inkább árt, mintsem használ a csapatépítés?

A hivatali "csapatépítési" próbatételek nem javítanak a munkavégzésen, inkább még távolítják is egymástól a munkatársakat - áll a brit Vodafone UK és a YouGov cégek tanulmányában.

Felmérésük szerint a dolgozók a szervezett csapatépítő túrákat jó esetben időpocsékolásnak értékelik, rossz esetben pedig annyira idegesítőnek, hogy még a "lábuk is ökölbe szorul" - ismertette a tanulmányt a The Daily Telegraph című brit lap. A felmérés ezer emberre terjedt ki, akiknek döntő többsége a csapatépítési elképzelések és módozatok széles változatát élhették meg, egyesek ehettek munkatársaikkal együtt tücsköt, másoknak közösen kellett kádfürdőzniük (fürdőruhában), akadtak olyan tréningek, ahol egymást kellett masszírozniuk a kollégáknak. (A külföldi kollégákkal való munka alapszabályai.)


Az ivászat a legcélravezetőbb

Az ezer fő kétharmada kényszerült részt venni valamilyen csapatépítő edzésen, és 54 százalékuk szerint nem segített a munkahelyi együttműködésben. Akik szerint mégis, azok esetében az adrenalintúrák - például gumikötélugrás a mélybe - bizonyultak a legkevésbé hasznosnak. A módszerek sereghajtóinak második helyezettjei a bizalomgerjesztő feladatok, például szembekötősdinek az a változata, amikor kollégái irányítására kell hagyatkoznia valakinek. A legcélravezetőbbnek a vállalati ivászat-evészet bizonyult - legalábbis a válaszok alapján.

A brit cégek meglehetősen sok időt és pénzt szánnak csapatépítésre. A tanulmány készítői szerint jobban tennék, ha a munkahelyeken javítanának a légkörön az együttműködés feltételeinek és lehetőségeinek javítása jegyében.

Teendők új munkatárs esetén
A szervezetben a dolgozók hosszú távú megtartása szempontjából kiemelt jelentőséggel bír a szervezeti integráció első lépésének tekinthető beillesztési folyamat. A beillesztés fő célja, hogy minél gyorsabban integráljuk az új dolgozókat annak érdekében, hogy a szervezet hasznos tagjává válhassanak. Ez előnyös mind a munkaadó, mind a munkavállaló részéről. A munkaadónak érdeke az, hogy az új dolgozó mihamarabb megtalálja helyét a szervezetben, és bekapcsolódjon a termelés folyamatába. Jól teljesíteni ugyanis csak azok a dolgozók tudnak, akik jól érzik magukat a szervezetben, megtalálják saját helyüket és érzik hasznosságukat. A gyors beilleszkedés a munkavállalónak is érdeke, hiszen minél hamarabb átlátja a szervezet működési sajátosságait, megismeri a szervezeti kultúrát, megérti a kapcsolódó kereteket és elvárásokat, annál hamarabb érzi majd, hogy rutinosan tud működni. Ennek köszönhetően nő a munkához kapcsolódó sikerélmények aránya. Alapvetően négy olyan terület van, ahol az új alkalmazottnak meg kell felelnie: az üzleti orientáció, az elvárások összehangolása, a kapcsolatok és a kulturális alkalmazkodás. Leginkább az utóbbi kettőben nehéz eredményeket elérni, pedig jelentőségük óriási. A sikeres beillesztés kulcsa az lehet, hogy az új dolgozó megérti ezeket.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo