Itt a vége a kasszacserének

Csaknem két évvel ezelőtt jelentette be Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter, későbbi jegybankelnök, hogy az országban működő minden pénztárgépet be kell kötni a NAV-hoz. Az azóta eltelt időszakban az átállásra kötelezettek valószínűleg százszor is elátkozták azt a napot.

Lecseréltük - Kép: MTI, Fotó: Czeglédi Zsolt

„Keserves időszak volt minden kereskedőnek” – hangsúlyozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Piac & Profit kérdésére annak kapcsán, hogy a mai nappal lejárt az utolsó határidő is a régi pénztárgépek lecserélésére. „Természetes, hogy minden új rendszer bevezetésénél előfordulnak hibák és viták, de végig folytak az egyeztetések és több tanácsunkat meg is fogadta a kormányzat. Most már eljutottunk arra szintre, hogy van elég kassza, több mint 170 ezer be is van kötve, így az átállás valóban lezárható” – mondta.

Az érdekképviseleti vezető hangsúlyozta, hogy az átállás mindenkinek meg fog térülni – kivéve az adócsalókat. „Az online kasszák legnagyobb hatása az lesz, hogy csökken a feketézők versenyképessége. Már most jelentősen fehéredett minden ágazat” – emelte ki Vámos György. Ezt a költségvetés bevételei is alátámasztják, az év első hét hónapjában ugyanis több, mint százmilliárd forinttal magasabb áfabevétel folyt be, mint egy évvel korábban. „Persze ez nem csak az online kasszák érdeme, a forgalom is nőtt, de tény, hogy a rendszer hozzájárul a feketegazdaság visszaszorításához.” – mondta Vámos.

Viszont ezért komoly árat fizettek a vállalkozók: egy kassza bekötési költsége meghaladta a százezer forintot és a fenntartási költségei sem alacsonyak. „Tény, hogy ez komoly kiadás a kisvállalkozások számára, ezért most még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a támogatásukra. Ez azonban ne abban a formában nyilvánuljon meg, hogy nem adnak nyugtát. Az adórendszer olyan amilyen, de ha már van, mindenki fizesse be ami rá jut” – tette hozzá. A szakértő szerint az állami támogatás nagyban csökkentette a kereskedők veszteségeit (ötvenezer forint járt pénztárgépenként) ám ezt sokan - önhibájukon kívül – nem tudták igénybe venni. (Az állam összesen 5,3 milliárddal támogatta a kasszacserét.)

Ha gond van, a régi is használható, de csak ha ügyelünk!
Mint azt korábban közöltük, 2014. december 31-ig – átmenetileg – jogosult üzemeltetni a hagyományos pénztárgépet az üzemeltető abban az esetben, ha az üzembe helyezett online pénztárgép meghibásodik, de csak abban az esetben, ha az alábbi feltételek kivétel nélkül teljesülnek! További részleteket a szabályozásról itt olvashat!
A támogatási lehetőség elvesztése amiatt történhetett, mert sokan hiába igényelték meg határidőre a kódot az adóhatóságtól, hiába rendelték meg a kasszát határidőre a forgalmazótól, hoppon maradtak. Volt ugyanis olyan forgalmazó, amely lelépett a megrendelők pénzével, de nagyobb kárt okozott, hogy a már korábban engedélyezett – és több tízezres tételben megrendelt – kasszák engedélyét visszavonták. A minisztérium ugyan többször kitolta a támogatás igénybevételének határidejét, a sorozatos változások, (mint az kronológiánkban is látható) miatt sokan lecsúsztak az utolsó utáni határidőről is.

Most már – elméletileg - az átállásra kötelezetteknél csak online kasszák üzemelhetnek, a régi pénztárgépeket már az üzlethelyiségben sem lehet tárolni. Sokat kockáztat az a vállalkozás, amelyik szeptember elsejétől nem online pénztárgépet használ. Az átállást elmulasztó céget akár egymillió forintig terjedő mulasztási bírsággal is sújthatja a NAV, emellett az üzlethelyiséget is lezárhatja 12 nyitva tartási napra.

Ráadásul ősztől rákapcsol az ellenőrzésekre a NAV!

Habár a kormányzat még nyár elején úgy nyilatkozott, hogy a kasszacserének nem lesz véghatárideje, a kitűzésére azért volt szükség, hogy szeptember 1-jétől már ne csak a piac legális szereplői használjanak online pénztárgépet. Az adórevizorok ugyanis azt tapasztalták, hogy a régi berendezések használata mögött a legtöbb esetben tudatos adózói magatartások húzódtak meg. Véghatáridő hiányában például számos vállalkozó hónapokkal későbbi szállítási határidőben állapodott meg forgalmazójával, többen késleltették, visszautasították a megrendelt pénztárgép átvételét, vagy egyszerűen nem teljesítették a vállalt előlegfizetési kötelezettségüket, majd a megrendelést visszamondva új forgalmazót kerestek fel.

Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének (Kisosz) ügyvezető elnöke korábban elondta, hogy az ellenőrök eddig jellemzően megértőek voltak a boltosok problémáival. Idén az adóellenőrök eddig 25 ezer, az online-átállással összefüggő ellenőrzést végeztek, az esetek 12 százalékában találtak valamilyen problémát. A hatóság összesen 260 millió forint bírságot szabott ki.

A kereskedők számára most leginkább az a kérdés, hogy miután az összes kasszára rálát a NAV, elkezdik-e összehasonlítani az üzletek forgalmát az online-átállás előtti adatokkal? Nagy kérdés, bírságolnak-e majd azért, mert valaki a múltban csalt? Az ugyanis minden további nélkül előfordulhat, hogy a most már rendszeresen beérkező adatokból a NAV kikövetkezteti, hogy valaki a forgalma lényeges részét eltitkolta a korábbi években és ellenőrizheti a korábbi évekre visszamenőleg a vállalkozást. Mivel az elévülési idő öt év, elvileg 2018-ig még retteghetnek azok a boltosok, akik korábban trükköztek. Ám ha ügyesen ütjük a pénztárgépet, nem kell ellenőrzésre számítani.

Online kassza kronológia
2012. november 5.
Matolcsy György bejelenti megszorító csomagját. A 397 milliárdos megszorítások része a kereskedelemben használt pénztárgépek online bekötése a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, amelytől az akkor még nemzetgazdasági miniszter 2013-ra már az adóbevételek 97 milliárdos növekedését várta. Az eredeti határidő 2013 április 1 volt.
2013. február 14.
Megjelenik a pénztárgépek bekötését kötelezővé tevő kormányrendelet. Az átállást a kormány igen szűk időkeretek között szabta meg, május elsejét jelölve meg határidőnek. A 2013. március 20-át megelőzően engedélyezett, de a rendeletben foglalt előírásoknak meg nem felelő pénztárgépek 2013. június 30-ig, az elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépek pedig 2013. december 31-éig lehetett volna üzemeltetni.
2013. április 25.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MEKH) engedélyezte az első, online adatkapcsolatra képes kasszát. Már ekkor nyilvánvaló, hogy a kasszacsere lényegesen tovább tart, mint a kormányzat által vizionált néhány hónap.
2013. június 4.
Pénztárgépenként 50 ezer forintos támogatást igényelhetnek a kasszacserére kötelezettek.
2013. június.14.
Két hónappal, szeptember elsejéig türelmi időt kaptak a vállalkozások. A kormányzat ekkor már finomabban fogalmaz: a határidő az átállás megkezdésére vonatkozik.
2013. augusztus 22.
A NAV állásfoglalást adott ki, amelyben rögzítette, hogy augusztus 31-ig csak a regisztrációs kódot kell igényelnie a vállalkozásoknak, szeptember 30-ig az ellenőrök csak ennek az ún. PTREG kódnak a meglétét ellenőrzik. Az állásfoglalást mind az NGM mind a NAV többször módosította, végső határidőként az átállás megkezdésére szeptember elsejét jelölve meg, a kassza megrendelésére pedig szeptember 30-át.
2013. szeptember 9.
Elindultak az első online kasszák: egy zagyvarékai élelmiszerbolt és egy budapesti zöldséges az elsők, ahol megkezdte működését az online kassza rendszer.
2013. szeptember 30.
A pénztárgép használatára kötelezett kereskedőknél a hatóság október 1-jétől azt is vizsgálta, hogy rendelkeznek-e az online pénztárgép beszerzésére szerződéssel, vagy visszaigazolt megrendeléssel is.
2013. október 29.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) visszavonta az Alt Cash Kft. részére kiadott A004 forgalmazási engedélyszámú, SAM4S NR270 ONLINE típusú pénztárgép forgalmazási engedélyét. A típusból több mint tízezer kereskedő rendelt, mivel a kormányzat támogatásával 100 ezer forintos maximált áron értékesítették.
2013. december 04.
Az ezredik online kassza is rendszerbe állt. Eddigre minden átállásra kötelezett kereskedőnek rendelkeznie kellett visszaigazolt megrendeléssel. Az NGM január elsejét jelölte meg, amikortól elméletileg nem lehetett volna használni a régi típusú nagykasszákat.
2014. január 03.
Továbbra is csak azt ellenőrizi a a NAV, hogy a kereskedők megrendelték-e az új gépüket, ha minden feltételnek eleget tettek, nem szankcionálnak az adóellenőrök.
2014.január 24.
Visszavonja az Alt Cash Kft. által forgalmazott, SAM4S NR-300 ONLINE, és a Japán Cash Company Kft. S&E NR-300 ONLINE elnevezésű, korábban már jóváhagyott online pénztárgépek engedélyét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH). Az intézkedés több tízezer kereskedőt érintett, akik már megrendelték – és az állami támogatás reményében – részben ki is fizették a kasszájukat. Ekkor még mindig csak alig 20 ezer kassza működött az országban. A visszavont pénztárgépeket megrendelő vállalkozók 2014. február 17-ig kérhették a magyar kormány segítségét.
2014. március 6.
Megindul az adatszolgáltatás: a cégeknek és az egyéni vállalkozóknak hetente beadniuk a számlázásuk valamennyi adatát egy NAV által rendszeresített elektronikus nyomtatványon, ha pénztárgép választása helyett teljes körű számlázást választottak.
2014. április 30.
Eddig élhettek az 50 ezer forintos állami támogatással a pénztárgépek beszerzéséhez a visszavont engedélyű gépeket rendelő kereskedők, illetve azok, akiknek befizetett előlegeivel eltűnt egy vállalkozás. Több tízezren bukták a pénzt önhibájukon kívül. A bekötött kasszák száma ekkor még nem érte el a 85 ezret.
2014. június 3.
Nem lesz véghatáridő a kasszacserére, közölte az NGM, a bekötött kasszák száma mintegy százezerre volt tehető ekkor, összesen 288 ezer regisztrációs kódot igényeltek a kereskedők. 2014. augusztus 1. Mégis lesz véghatáridő a kasszacserére: az a vállalkozás, amelyik szeptember elsejétől nem online pénztárgépet használ, komoly szankcióra számíthat. Az átállást elmulasztó céget egy millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtja a NAV, és az üzlethelységet is lezárhatja 12 nyitvatartási napra.
2014. augusztus 31.
A kasszacsere végső határideje, az összes, addig a NAV-hoz bekötött pénztárgépek száma mintegy 170 ezerre tehető. 2015. január 1-jéig üzemeltetheti a hagyományos pénztárgépet a pénztárgép használatra nem kötelezett adóalany, illetve az adóalany azon tevékenysége tekintetében, amely vonatkozásában nem kötelezett pénztárgép használatra.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo