Itt felkészülhet az új Ptk.-ra!

Még életbe sem lépett, december végén máris módosították az új Polgári Törvénykönyvet, amely komoly változásokat hoz a magyar jogrendszerben. Változik a társaságok belső finanszírozására vonatkozó szabályozás, emelkedik a kft.-k törzstőkéjének kötelező minimuma, és módosulnak a törzsbetétek mértékére, illetve a pótbefizetésre vonatkozó szabályok is március 15-étől. A Piac & Profit konferenciáján szakemberek ismertetik a részleteket.

Készüljön fel a változásokra! - Kép: Pixabay

Még hatályba sem lépett, mégis már többször módosították az új Ptk.-t. Legutóbb 2013. december 30-án születtek változtatások, amelyek nem is kevés ponton érintik a március 15-én életbe lépő jogszabályt. A cégvezetőknek érdemes időben felkészülniük arra, hogy mit kell másként tenniük, s milyen új lehetőségekkel élhetnek a mindennapi üzletvitelükben.

Az új Ptk. ugyanis a hatályos társasági törvény több pontját tisztázza, és van olyan rendelkezés is, amely már kimarad az új Ptk.-ból.

A legtöbb kkv számára talán a legfontosabb változás, hogy a korlátolt felelősségű társaságok törzstőkéjének kötelező minimuma a jelenlegi ötszázezer forint helyett ismét hárommillió forint lesz. A jegyzett tőke emelése kapcsán számtalan szakértői vélemény látott napvilágot korábban arról, hogy mikor és hogyan kell a cégeknek eleget tenniük a kötelezettségnek.

Vajon a törzstőke feltöltésének melyik a legelőnyösebb formája? A Piac & Profit Márciusban új Ptk. című konferenciáján ügyvédek, szakavatott szakemberek ismertetik az új szabályozásban rejlő lehetőségeket.

Elérhetőségek:
Tel. : (1) 239 - 9597,
A budapesti rendezvényen többek között szó lesz a több országot érintő vállalatfelvásárlási, finanszírozási ügyletekről, a készfizető kezesség szabályozásának változásairól és arról is, hogy milyen hatással jár az, hogy a jövőben a tulajdonos a földdel és a rajta álló felépítménnyel egymástól függetlenül, szabadon rendelkezhet. A február 11-i konferencián időben értesülhet a változásokról és arról is, hogy mindez hogyan érinti cége működését.

A konferenciára itt regisztrálhat!

 

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo