Jön az e-per: az ügyvédek sem ússzák meg a 21. századot

2016. július 1-től a polgári ügyekben eljáró ügyvédeknek és ügyfeleknek a beadványokat és azok mellékleteit legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva kell megküldeni a bíróságok részére. Azok az ügyvédek, akik már rendelkeznek elektronikus aláírásra módot adó tanúsítvánnyal, mostantól még több eljárásban térhetnek át a digitális kapcsolattartásra, a többieknek fél évük van a szükséges tanúsítvány megszerzésére.

Az elektronikus bírósági ügyintézésre már 2013. január elsejétől lehetőség van a törvényszéki első fokon újonnan induló polgári peres eljárásokban. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy – akár az ügyfél, akár az őt képviselő ügyvéd jár el – a beadványokat, kérelmeket és az ügy során felmerülő dokumentumokat e-mailben vagy egyéb internetes felületen is eljuttathatják a bíróságra az érintettek. Nyártól mindez kötelezővé válik.

E-per: érezhető lépés a digitális evolúcióban

„Eddig kizárólag a cégbírósági eljárásokban volt kötelező az elektronikus kapcsolattartás, minden más ügyben csupán lehetőséget adott rá a törvény. Azonban idén nyártól már nemcsak lehetőség lesz minderre, de a legtöbb bírósági eljárásban kötelezővé is válik az elektronikus ügyintézés. Fél éve van a jogi szakmának, hogy felkészüljön az új szabályozásra. Mi úgy látjuk, hogy a hazai közigazgatás igen jelentős lépést tesz a digitális evolúcióban: érezhetően kényelmesebbé, átláthatóbbá, biztonságosabbá és gyorsabbá teheti a bírósági ügyintézést a digitalizáció” – mondta el dr. Szűcs Katalin, a NETLOCK Kft. cégvezetője és jogi igazgatója. A szakember hozzátette, hogy a versenyszektorban is érezhető a változás: évről évre egyre több vállalat vezeti be a papíralapú ügymenet helyett a digitális ügykezelést, amelyben elektronikusan írják alá a hivatalos okiratokat és szerződéseket, illetve elektronikusan számláznak, archiválnak.

Sok ügyvédnek kell lépnie az e-per miatt

Bár már eddig is sok ügyvéd számára bocsátottak ki elektronikus aláírásra módot adó tanúsítványt, azonban még mindig jelentős azok száma, akik nem rendelkeznek ilyennel. „Az igénylés egyszerű: a jogi képviselő kiválasztja a számára megfelelő tanúsítványtípust, majd egy hivatalos regisztrációs eljárásban ellenőrzik személyazonosságát és más, törvényben előírt elemeket. A tanúsítvány kiadásával együtt pedig biztosítanak számára egy személyre szóló, számítógéphez csatlakoztatható aláírókártyát, melynek segítségével bármilyen digitális dokumentumot elláthat hiteles elektronikus aláírással” – összegezte dr. Szűcs Katalin.

Rettegnek a cégek a digitális átállástól
Minden harmadik vállalat tart attól, hogy üzleti modelljüket fenyegeti a digitális átalakulás – mutat rá egy friss, nemzetközi felmérés. A legújabb technológiai eszközök előnyeinek kihasználásával, ennek szükségszerűségével azonban szinte minden megkérdezett cég (80%) egyetért.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo