Jövőre már nem lehet eldugni külföldön a pénzt

Jövőre már nem lehet eltitkolni a NAV elől a külföldi bankszámlák egyenlegét; a szankciók helyett azonban még 2017. június 30-ig önkéntesen választható a 10 százalékos közteher. Fél év maradt tehát összesen bevallani az így szerzett vagyont.

Kép: PP

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a közteherviselést és az állami szervek feladatellátását érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely többek között utolsó lehetőségként biztosítja, hogy ne az adóhivatal tárja fel és szabja ki a külföldi bankszámlán lévő vagy más módon eltitkolt jövedelmek után az adót – hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

(A nemzetközi intézkedések ellenére még mindig nagyban megy a panamázás!)

Jövőre az adóparadicsomokban és más nemzetközi színtéren ténykedő adóelkerülőkkel szembeni küzdelem új szakasza kezdődik. A leghatékonyabb eszközt az eredményes fellépéshez az OECD égisze alatt kidolgozott – a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló – többoldalú megállapodás biztosítja. Az első információcserére 2017. szeptember 30-ig kerül sor az új, valamint a már meglévő, magas értékű egyéni számlák estében. Ez azt jelenti, hogy 2017-től több mint 70 országból érkezhet magyar pénzügyi számlatulajdonosokról információ a hazai hatóságokhoz.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak tehát 2017 őszétől már rendelkezésére állnak a nagy értékű külföldi bankszámlák adatai is, amelyet az adóhivatal kockázatelemzői összevetnek a rendelkezésre álló egyéb adatokkal. Így könnyen kiszűrhetőek azok, akik a hazánkban keletkezett jövedelmük után nem fizették meg a közterheket. A NAV esetükben az eltitkolt adó mellett adóbírságot és a jegybanki alapkamat kétszeresére rugó késedelmi pótlékot szabhat ki.

Uniós feketelistát kapnak az adóelkerülők
Az adócsalásnak és adókikerülésnek nem szabad gyakorlattá válnia, ennek érdekében készülne egy uniós pénzügyi feketelista, amelynek részleteiről egyeztettek a gazdasági és pénzügyi tanács (Ecofin) szakpolitikusai.
Amennyiben az Országgyűlés elfogadja, 2017. június 30-ig az, aki a NAV ellenőrzése előtt úgy dönt, hogy a törvényjavaslatban meghatározott (pl. kamat, osztalék, árfolyamnyereség, vállalkozásból kivont) jövedelme után 10 százalékos mértékű adót fizet, mentesül az esetleges adóhivatali revízióval járó jogkövetkezmények alól. Ezt a jövedelmet ugyanis a 10 százalékos adón és önellenőrzési pótlékon kívül más fizetési kötelezettség nem terheli, ám az adóból semmilyen kedvezmény sem vehető igénybe. Az adózási módszer csak úgy alkalmazható, ha az érintett a NAV által kijelölt bank számlájára 2017. június 30-ig befizeti a teljes összeget, amelyből a bank utalja át – anonim módon – a 10 százaléknyi adót.

A jogszabálytervezet még a vállalkozásban kedvezményesen legalább 10 százalékos részesedést szerző személyeknek is könnyebbséget biztosít. Hiszen nekik a szerzéskor nem kell adót fizetni, az így kvázi megelőlegezett adó összegét a vállalkozás a növekedésre fordíthatja.

Minden számlát látni fog a NAV – de még ez is kevés
Az adózással kapcsolatos reformok egyik eleme az elektronikus számlázás valós idejű követése. Az elmúlt időben többször is elhangzott, hogy jövőre minden számlát látni fog a NAV. Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke ugyan helyes célkitűzésnek tartja az áfacsalások megakadályozását a tisztességes vállalkozások érdekében, de úgy véli, hogy a számlázóprogramok bekötése a NAV-hoz nem jelenthet teljes körű megoldást. Ez ugyanis jogi és gyakorlati akadályokba ütközik, és továbbra megkerülhető marad.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo